Next-gen lesz a következő Dragon Age?

Az új pletykákból ezt a következtetést lehet leszűrni.

A VentureBeat arról ír „a stúdióhoz közeli forrásokra” hivatkozva, hogy a The Game Awardson a BioWare bejelenti a következő Dragon Age-et, aminek még neve sincs, sőt, a csapat maga is legalább három évnyi fejlesztési időt tervez még a játéknak, azaz 2021-ben jelenhet legkorábban meg, ugyanis egy éve kérdőjeles szituációban van, mert az Electronic Arts inkább az Anthemet erőltette a csapatra.

A kiadó ezen túl állítólag a pre-produkciós (fejlesztést megelőző) munkálatokat is kidobta az élő szolgáltatásokra (Battlefield V, illetve később Anthem) való koncentrálás miatt, és emiatt távozott Marc Laidlaw, a Dragon Age írója a BioWare-től. Az új projektet Mark Darrah, a BioWare felelős producere, illetve Casey Hudson, a stúdió főnöke fogja vezetni. Viszont erre a 2021-es legkorábbi rajtra visszatérve így ki lehet már nagy eséllyel jelenteni, hogy a még névtelen Dragon Age játékot nagy valószínűséggel nem fogjuk a PlayStation 4/Xbox One pároson látni.

A The Game Awards december 7-én, magyar idő szerint hajnali fél háromkor kezdődik.

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu