RETRO – Senki sem szeret kórházban betegeskedni. Arra a borzalomra azonban, amellyel hősünk találkozik autóbalesete után, valószínűleg még ő sem számított.

 

A sötét, piszkos toronyban zavaros szemű őrültek üldögélnek, hősünk feje pedig teljesen be van kötve, és nemhogy balesetének körülményeire, de még saját nevére sem emlékszik. Vajon milyen sötét titkokat rejt a Szanatórium? Hogy került ide hősünk? Egyáltalán ki is ő valójában és mi történt az arcával? Ezekre a kérdésekre kell megtalálnunk a választ a Dreamforge legújabb kalandjátékának kilenc fejezetén keresztül.

Hát nem emlékszel?!

A Sanitarium sztorija egyfajta pszichohorror, amelyben amnéziás hősünknek különféle víziókon keresztül ismeretlen eredetű, titokzatos erőkkel kell szembeszállnia miközben saját magával sincs tisztában. A történet során fokozatosan derül fény mindenre, ahogy az események nyomán hősünk emlékezete lassan visszatér. A kezdő helyszín már megadja az alaphangot: az ideggyógyintézet  oszlott, dohos tornyában mindenhol csöpög a víz, a riasztó szirénája egyre őrjítőbben szól, egy helyen pedig az egyik őrült veri  a fejét az egyre véresebb falba.

A játékot később is a groteszk horror hangulata lengi be, amely leginkább Stephen King regényeire emlékeztet. A történet különálló fejezetekre van bontva, és mindegyik fejezet egészen új helyszíneken játszódik. A pályákon egyre nehezebb feladatok várnak ránk – az egész leginkább az akciójátékok logikájára emlékeztet -, mégis jól épülnek a történet egészébe.

Atmoszféra

A grafika nem oldalnézetes, mint a hagyományos kalandjátékokban, hanem 3D izometrikus, a Blizzard Diablójára emlékeztetve. Bár a helyszínek nem túl nagyok, az SVGA grafika rendkívül részletesen kidolgozott, a templomok, épületek, szereplők rajzától kezdve a földön heverő utolsó horpadt kólás dobozok. Minden pályának külön hangulata van, ezt teljesen eltérő színpalettákkal tudták elérni a készítők.

A fontos események alkalmával egy-egy animációt láthatunk, legtöbbjük bekötött fejű hősünk múltjára vonatkozik. Egy részük megkopott fekete-fehér filmekre hasonlít – az az érzésünk mintha achív filmeket néznénk. A játék hangeffektusaiban is apait-anyait beleadtak a készítők.

Rengeteg atmoszferikus hangot hallunk a játék során: a szél süvítését, a hinták nyekergését „Az elhagyott ártatlanok gyermekfalujában”, vagy az őrültek morgását az ideggyógyintézetben. Ha az utóbbinál kinyitjuk a fülünket, akkor monológjaik tisztán kivehetők és „hitelesek” is; azt ismételgetik, ami a párbeszédek során szóba kerül náluk.

 Agyalás

A szokásos megoldandó puzzle-feladatok eleinte elég könnyűek, de – bár később egyre nehezednek – azért órákig tartó, nyakatekert fejtörőkre ne számítson senki. Ha mindenkivel beszéltünk és minden információt összegyűjtünk, egy idő után valószínűleg rá fogunk jönni a megoldásra.

A feladatok jól illenek a történetbe, így nem az az érzésünk, hogy csak úgy belerakták őket, mint például egy Larry játékban. Találunk a játékban egy-két Myst jellegű logikai feladványt is (például a csatornarendszer kapcsolójának összerakása), ezek megoldása sem túl nagy ördöngösség. Általában az egész játékra jellemző, hogy elég könnyen megoldható, de azért nem primitív.

Eksön!

Úgy látszik, most már a kor követelményeihez tartozik, hogy nincsen kalandjáték akciórész nélkül.  Hogy ez jó vagy rossz, azt mindenki saját maga ítélje meg, minden esetre ez alól a Sanitarium sem kivétel. Azért itt sem lesz szükség Crusaderre, hogy meg tudjuk oldani őket, negyedórás egérgyötrés után túl leszünk rajta.

Végezetül egy figyelmeztetés: a Sanitarium rajzolt grafikája ellenére igazi horror kalandjáték sok-sok vérrel és borzalommal fűszerezve. Nem hiszem, hogy bármelyik olvasónk megállna a fejlődésben, miközben játszik vele, de azért ne ez legyen az a játék, amit végigjátszás után átpasszolunk kishúgunknak vagy érzékenyebb lelkületű barátnőnknek. Jó borzongást!

Stephen King nyugdíjba mehet

Bizony, annyira profi lett a Sanitarium történetszerkesztése, hogy azt a Mester is megirigyelhetné. Szinte a székemhez szögezett az, ahogy fokozatosan, részletenként fedeztem fel a Sanitarium titkait és a főhős múltját. Így sohasem unatkoztam a játék közben, és sokkal jobban beleéltem magam a sztoriba, mint a mostanában megjelent sablonos kalandjátékokéba.

Nagyszerű ötlet volt az is, hogy hősünk egy bekötött fejű, önmarcangoló karakter, sokkal eredetibb, mint például George Stobbard, a Broken Sword unalmas playboyhőse, vagy a B kategóriás Humphrey Bogart utánzatok: Tex Murphy és Jack Orlando. A puzzle-feladatok végre tényleg logikusak és jól illeszkednek a sztoriba: szerintem nem az a jó kalandjáték, ahol eszement, csak próbálkozással megoldható rejtvényekkel kell bíbelődni, hogy továbbjussunk.

A grafika elképesztően szép és változatos, nagyszerű ötletnek bizonyult a 3D izometrikus megoldás. Ugyanakkor remekül illeszkedik a játék hangulatának egészéhez is, végre nem egy színes kifestőkönyvet kellett bámulnom. Az animációs rész az egyik legprofibb munka, amit valaha láttam, a különféle jelenetek „kamera-állásait” úgy rajzolták meg, mintha egy igazi thrillert nézne az ember, és szerencsére nem is fukarkodtak velük a készítők.

A térhatású hangok annyira profik, hogy néha majdnem kinéztem az utcánkra, nem onnan kiabál-e valaki. Nagyon tetszett az is, hogy a szereplők motyogását tisztán ki lehetett venni, nem összefüggő moraj volt a háttérzaj.

Botorkálunk…

Na, ennyi tömjénezés után jöjjön egy kis szidás is. Borzasztóan idegesítő volt például hősünk irányításánál az, hogy nem lehet futni vele. Így alig tudtunk elvánszorogni egyik helyről a másikra, ráadásul néha beleakadunk valamilyen tereptárgyba vagy szereplőbe, ilyenkor kerülhetjük meg az egészet máshonnan. (Különösen bosszantó ez az „Őrültek cirkusza” fejezetnél.)

Másrészt csak akkor tudtam valamilyen tárgyat használni vagy felvenni, ha már közvetlenül mellette álltam a főszereplővel, egyébként pedig ugyanazzal a hibaüzenettel reagált a program, mintha valami rosszat csináltam volna. Szerintem ezek azért elég amatőr hibák, amit ilyen szinten már ki kellene küszöbölni.

A szereplők hangja általában színvonalas, de azért volt egy-két színész, aki nem remekelt. Sajnos ilyen a főszereplő szinkronja is, amely leginkább a már említett George Stobbard „jóllakott óvodás” hangjára hasonlított.

Még egy kis kukacoskodás: szerintem a játék túl rövid lett, bár az igaz, hogy ha túl sokáig húzták volna, azt a játék történetének egésze sínylette volna meg. Mindent összevetve, azért a Sanitarium nálam minden eséllyel pályázhat az év kalandjátéka címre, és ez ugye nem semmi…

-BadSector- (1998)

---

Kiadó: ASC Games

Fejlesztő: Dreamforge Intertainment

Stílus: Kaland

Megjelenés: 1998