Menu

Vampire – The Masquerade Redemption – Vámpírok maszkabálja [RETRO – 2000]

RETRO – “Nyolcszáz év óta nem láttam a naplemente aranyló fényét. Országhatárokon és évszázadokon keresztül kellett vérben és könnyekben gázolnom, gyakran ártatlanok véréből táplálkozva saját fajtársaimat irtanom. A nevem Christof. Vámpír vagyok…”

 

Barm Stoker Dracula című műve óta talán nincs is olyan figurája a rémregényeknek, amely akkora népszerűségnek örvendene, mint a vámpír. Sajnos a filmipar teljesen kiszipolyozta a vérszívó figuráját: Lugosi Béla majd Christopher Lee Dracula-sorozatai nyomán a “Kárpátok réme” a vásári pojáca kategóriájába csúszott le.

Szerencsére később olyan “nouvelle vague”-os alkotásokkal is találkozhattunk, amelyek javítottak a megkopott vámpír-image-en: ilyen volt például az Éhség, amelyben Catherine Denevue, David Bowie és Susan Sarandon játszott (az erotikusabb hangvételű vámpírfilmek rajongóinak kötelező darab!), vagy a későbbi Interjú a vámpírral, amely Anne Rice regénye nyomán készült. Utóbbi filmben Brad Pitt egy meghasonlott, depressziós, lelkiismeret furdalásos vámpírt alakít, aki évszázadokon keresztül sem tud megbarátkozni új életformájával és társával, a gátlástalanul gyilkoló Lestat-al (Tom Cruise). A regény és a film eredeti ötlete, hogy története során vámpír vámpír ellen kénytelen harcolni, az összecsapások során néha el is pusztítják egymást.

Többek között ez az ötlet vezérelte a Vampire: The Masquerade című szerepjáték alkotóit. Természetesen a többi bestseller szerepjátékhoz hasonlóan ez sem kerülhette el sorsát és most elkészült a számítógépes változata is. A profi Vampire-osok gondolom, már a fejüket fogják (“jaj, mi lesz belőle?!”)… Készítsük a keresztet és a fokhagymás fasírtot, vagy a nyakunkat mutassuk? Olvasd tovább kalandor…

vampire-3

Lovesong for a vampire

A történet 1141-ben Morva- (Cseh-) országban kezdődik. Hősünket, Christof-ot, a keresztes lovagot egy nyílvessző eltalálja a csatatéren. Szerencséjére Prága nincs messze, így bajtársai gyorsan beszállítják a helyi plébániára, ahol az apácák gyengéd ápolására bízzák. Az egyik apáca, Anezka és hősünk azonnal őrült szerelembe esnek – ahogy az már csak egy apáca és egy keresztes lovag között történni szokott.

Amikor Anezkát vérszívó szörnyetegek támadják meg, a dühtől és vágytól felajzott Christof előbb megmenti az apácalányt, majd megfogadja, hogy addig nem nyugszik, míg meg nem szabadítja a várost az ezüstbányákban dúló rémektől.

Itt lép be a képbe a kedves játékos: az első pályán még a tiszta szívű és vérű keresztes lovagot irányítjuk, és a feladatunk, hogy kipucoljuk az ezüstbányát. Ez az első rész tulajdonképpen nem sokban különbözik a hagyományos Die by the Sword/Drakan-szerű fantasy akciójátékoktól: az elején még csak kardunk és karunk erejére és az útközben talált szentelt vizekre, energiaitalokra támaszkodhatunk.

Barm Stoker Dracula című műve óta talán nincs is olyan figurája a rémregényeknek, amely akkora népszerűségnek örvendene, mint a vámpír.

Az első (vér)csepp a pohárban

Persze ez az áldatlan (vagy inkább áldásos?) állapot nem maradhat fenn tovább: hősünknek vámpírrá kell válnia. Mi más okozhatná egy derék lovag vesztét, mint a Nő? A Nő, akire Christof teljesen begerjed, és aki hasonló vágyakat ébreszt Anezkában?

Christof elköveti azt a hibát, hogy elfojtott vágyai felszínre törése okozta bűntudatában kirohan a prágai éjszakába, ahol vámpírok szélesre tárt szemfogakkal várják. Pontosabban: Ecaternia, a “bölcs” a Brujah vámpírklán vezetője várja, hogy Christofot a “magáévá tegye” – legalábbis vámpír értelemben. Hősünk ettől kezdve azzá válik, akiket a legjobban gyűlölt: az éjszaka istentelen vérszívó teremtményévé.Vampire - The Masquerade Redemption - Barm Stoker Dracula című műve óta talán nincs is olyan figurája a rémregényeknek, amely akkora népszerűségnek örvendene, mint a vámpír.

Mágia-rakás vámpír módra

Christof és a mi szerencsénkre azonban a vámpírélet nem jelenti azt, hogy ezentúl féktelenül kell gyilkolnunk, mindenkit, aki az utunkba kerül. A vámpír-sors olyan speciális képességekkel, tulajdonságokkal (úgynevezett “diszciplínákkal”) jár, amelyre egyszerű halandó képtelen – innentől igazából szerepjáték jellegű a Redemption. Ezek a tulajdonságok nagyjából a hagyományos szerepjátékok varázslataihoz hasonlatosak: villámokkal, tűzlabdákkal sújthatjuk az ellenséget, a pokol kutyáit, vagy halott lelkeket idézhetünk meg, varázsfénnyel világíthatjuk ki a sötét kazamatákat, elkábíthatjuk, elcsábíthatjuk, akár irányításunk alá is vonhatjuk az ellent, vagy az ártatlan lakosságot.

A diszciplínákat – ugyancsak a többi szerepjátékhoz hasonlóan – fejleszteni is lehet: az erősebb varázslatok értelemszerűen sokkal hatékonyabbak. Az egyedüli negatívum, hogy bizony elég sok tapasztalati pontba kerülnek – szintlépéskor gyakran tényleg az volt az érzésem, mintha a saját véremből kellett volna adnom a fejlesztéshez.

A játék elején még elég kevés mágiával rendelkezünk, úgyhogy ekkor inkább fegyverrel érdemes harcolnunk. Szerencsére mindjárt az első “vámpíros” küldetésnél csatlakozik hozzánk Willheim, aki külsejéből és akcentusából ítélve valaha németalföldi zsoldos katona lehetett. Az első néhány misszióban eléggé meg fogunk szenvedni a Christof-Wilheim kettőssel.

Barm Stoker Dracula című műve óta talán nincs is olyan figurája a rémregényeknek, amely akkora népszerűségnek örvendene, mint a vámpír.

A víz nem válik vérré?

Magát a vérszívást is a varázslatok között találjuk meg. Vámpírjaink vérszintje talán a legfontosabb része a játéknak, a varázslatokhoz az erőt ugyanis ebből nyerik. A vérszint kihat az energiaszintre is mivel “vérgyógyítás” (vagy valami hasonló – bocs, vérbeli vámpírosok…) segítségével tudjuk lepofozott vérszívóinkat gyógyítgatni. Ha nem találunk többé-kevésbé (J) önkéntes véradókat, akkor patkányokból (Lestat, az Interjú a Vámpírból: “Fúj, Louis, te patkányokon élsz? Ezzel a saját fajtádat alázod meg! Szinte szégyellem, hogy én váltottalak meg!”), vagy vérrel teli üvegcsékből nyerhetünk vért. (Ennek sajnos fertőzött változata is van.)

Magára valamit adó vámpír azonban embervéren él. Persze, az igazi, ha a szerencsétlen áldozatokat teljesen kiszipolyozzuk, de sajnos ennek negatív következményei is vannak. Ha ugyanis ártatlanokat ölünk – akár vérszívással, akár harc közben – akkor a vámpírunk veszít 5 pontot emberi mivoltából (humanity), és a végén teljesen elállatiasodik.

Hogy ilyenkor pontosan mi történik, azt nem tudom, mert nem hagytam ennyire elfajulni a dolgokat, de már az is káros lehet, ha egy bizonyos érték alá hagyjuk esni: ez olyankor fordul elő, ha valamilyen tápos, felszentelt fegyverrel találkozunk, és kevés volt hozzá a humanity pontunk. Azt is megfigyeltem (de lehet, hogy ez már csak a mesterséges unintelligencia hibája), hogy ha vámpírjaim már kissé elállatiasodtak, akkor nehézkesebben követik a vezérüket. Mindenesetre, bár tudom, hogy nehéz megállni: “vért szívni csak gondosan, csak szépen…”

Vampire - The Masquerade Redemption - Barm Stoker Dracula című műve óta talán nincs is olyan figurája a rémregényeknek, amely akkora népszerűségnek örvendene, mint a vámpír.

Pokolfajzat kontra pokolfajzat

A rengeteg fejleszthető tulajdonság- és szerepjáték-elem ellenére a Vampire alapvetően egy intelligensen felépített akciójáték. Az intelligens jelző leginkább a történetet illeti, mert bizony találkozunk igen buta hibákkal is, ezekről majd később.

Különféle küldetéseket kell elvállalnunk, amelyeket ha tetszik, ha nem, végre kell hajtanunk – ez is az akciójelleget erősíti. Céljuk legtöbbször valamelyik rivális klán fővámpírjának elintézése, valamilyen tárgy megszerzése, vagy személy megmentése.

Természetesen minden ilyen küzdelem során ellenséges vámpírokba, vagy egyéb pokolfajzatokba botlunk, akiknek legfőbb vágyuk, hogy “újrakonzervált” vérünket ontsák. A küzdelem sajnos a Diablo valósidejű hagyományait követi – ez az udvarias megfogalmazás azt takarja, hogy ilyenkor, főleg a játék elején, ütnünk kell, mint ajtócsengő (varrógépként kattogtatni kell az egeret). Később ugyan karaktereink különféle varázslatokat tanulnak, sajnos ezek előidézése, hacsak nincs a quick slot-ban, néha meglehetősen körülményes.

Ennek ellenére azért sokkal jobban élveztem a harcrészt is a Diablo “kattintóbajnok-ságánál”: a kényelmetlen kezelőfelületet leszámítva később nagyon nem volt mindegy, hogy csak ütöttünk-e vagy durva varázslatokat használtunk. Állítólag már készülget a javítás, amely sok egyéb mellett engedélyezi a Baldur’s Gate-ből is ismert “lemerevítést” is – így a harcoknak sokkal inkább taktikai jellege lesz. A baj csak az, hogy az ellenség ügyességi szintjét valós idejű működésre optimalizálták, így az olyan főellenségeket, akiknél leizzadtunk, mire leküzdöttük őket, most fél perc alatt hülyére verjük. Azért reménykedjünk…

Vampire - The Masquerade Redemption - Barm Stoker Dracula című műve óta talán nincs is olyan figurája a rémregényeknek, amely akkora népszerűségnek örvendene, mint a vámpír.

Vámpír-esztétika

És eddig még csak említést se tettem a Vampire eszméletlen szép grafikájáról! Amikor először láttam meg az egyszerű kis cseh kápolna ikonjait, a szentképeit, mintázott szőnyegeit, vagy azt a jelenetet, ahogy a kis apácalány, Anezka beszélt, majd keresztet vetett, majdnem hanyatt vágtam magam. A középkori Prágába kilépve döbbenetem csak növekedett: ez a legszebb 3D-s grafikus motor, amit valaha láttam! A Nihilistic grafikusai valószínűleg maguk is vámpírok lehetnek, hogy ennyi idejük és türelmük volt a részletek kidolgozásához, arról nem is beszélve, hogy vajon honnan tudják ilyen pontosan, hogy nézett ki a középkori Prága?

A szereplők külsejének megvalósítása is messze veri a konkurenciát: néhány szörny (például Joseph, a Nosferatu klán tagja) olyan gyönyörűen, részletesen ocsmányra sikerült, hogy komolyan hideg rázott. Továbbá, amikor megvizsgáltam egyes vámpírhölgyeket, vagy a hálóinges Anezkát, akkor nem egészen katolikus dolgok jutottak eszembe…

Vampire - The Masquerade Redemption - Barm Stoker Dracula című műve óta talán nincs is olyan figurája a rémregényeknek, amely akkora népszerűségnek örvendene, mint a vámpír.

Hozzá képest a holdvilágképű és poligonkeblű Lara Croftnak még sokat kell fejlődnie! Persze mit sem érne a csodás grafika, ha Anezkának, a csodás keleti leányzó hangjának olyan átélése és akcentusa volna, mint egy texasi tehenészlánynak (lásd: Arcatera). Szerencsére nem erről van szó: a párbeszédek terén megint remekelt a Nihilistic. A szereplők veretes óangolsággal és igazi átéléssel beszélnek.

Külön tetszett, hogy a szereplők érzelmeiket különös szépségű, de azért mégsem giccses fordulatokkal fejezték ki: például a középkor visszafojtott nemiségtől sújtott hangulata kiválóan érződik Christof, a keresztes lovag, és Anezka, az apáca párbeszédén.
A hangokra sem panaszkodhatunk: az ellenséges vámpírok harci üvöltése, vagy az utcán sétáló női áldozatok kéjes-fájdalmas nyögései vérszíváskor nagyon is hitelesek.

Vampire - The Masquerade Redemption - Barm Stoker Dracula című műve óta talán nincs is olyan figurája a rémregényeknek, amely akkora népszerűségnek örvendene, mint a vámpír.

Minek állást menteni, ha örökké élsz?

… gondolhatták a játék készítői, amikor arra a meggyőződésre jutottak, hogy nem engedélyezik a mentést játék közben – csak az egyes pályák vagy épületek közti automatikus mentést lehet visszatölteni, illetve bizonyos rejtekhelyeken tudjuk ezt megcselekedni. A vérhab a tortán, hogy az előző automatikus állást állandóan felülírja az újabb, úgyhogy ha valamit egyszer elszúrtunk, az végleges (restart game?). Szerencsére a második bécsi helyszíntől már lesz egy olyan rejtekhely, ahol külön menthetünk Final Fantasy VIII módra. Állítólag a készülő javításnak köszönhetően bárhol tudunk majd menteni – ettől viszont megint túl könnyű lehet a játék. Áh, sehogy sem jó…

Vampire - The Masquerade Redemption - Barm Stoker Dracula című műve óta talán nincs is olyan figurája a rémregényeknek, amely akkora népszerűségnek örvendene, mint a vámpír.

“Mesél a bécsi erdő”

… meg a mesélő! A Vampire the Masquarade többjátékos módjában remek újítást találtak. A legtöbb Diablo-klónnakl szemben a Vampire-ban a hagyományos szerepjátékokhoz hasonlóan az egyik játékos maga a “játékmester”. Ez azt jelenti, hogy ő alakítja a történetet, a mellékszereplőket, és a célokat is ő határozza meg, sőt az internetről már egy pályaszerkesztőt is le lehet tölteni. Ez a sok lehetőség ígéretesnek hangzik, de ezzel sajnos még messze nem döftek karót a Diablo 2 szívébe.

Sajnos, a roppant körülményes és primitív kezelőfelület miatt, a mesélő csak nagyon nehézkesen tud belefolyni a játékmenetbe. Egyelőre szerepe eléggé korlátozott: azon túl, hogy az NPC-k (nem játékos karakterek) tulajdonságait változtatja, teledobálja tárgyakkal vagy szörnyekkel a helyszíneket, játék közben gyakorlatilag a bámuláson kívül másra nem képes…

Az IRC fanatikusait egész biztosan zavarni fogja még, hogy nem csacsoghatnak a vámpírkollegákkal, mert nincs beépített csevegő. Borzasztóan primitív az is, hogy a többjátékos társalgóban nem láthatjuk, le van-e zárva egy játék-parti vagy sem. Csak akkor vesszük észre, ha már a játék kidobott egy ostoba hibaüzenettel.

Vampire - The Masquerade Redemption

(Élő)halottakról jót, vagy semmit

Most akkor jó a Redemption, vagy nem? – kérdezheti jogosan a kedves Olvasó, miután soraimban egyaránt talált lelkesedést és szigorú megrovást. Nos, a Vampire jelenlegi állapotában leginkább a 3D-s akció-szerepjátékokra hasonlít (Drakan, Die by the Sword, Crusaders of Might and Magic) némi Diablós beütéssel.

Ezeknél a játékoknál lényegesen élvezetesebb és hangulatosabb: abszolút király. Ha kijön majd a javítás, amelynek segítségével végre tudunk majd akárhol menteni, és harc közben leállíthatjuk a játékot amolyan Baldur’s Gate-es stílusban, akkor át fog lényegülni Final Fantasy VIII-szerű 3D-s szerepjátékká. Hogy ez jót fog-e tenni neki, arra csak tippelni tudok: de szerintem igen.

A multiplayer rész és a pályaszerkesztő rész miatt valószínűleg sok foldozgatást meg fog még élni a Redemtion – én mindenképpen bizalmat szavazok neki. Így viszont az az érzésem vele kapcsolatban, mintha egy olyan mesterművet szemlélnék, amin még az utolsó simításokat végzik (ha most durva lennék, akkor azt állítanám, hogy olyan bétás a játék…).

-Bad Sector- (2000)

Pro:

+ Fantasztikusan szép grafika
+ Messze legjobb rpg-akció
+ Kellemes játékmenet

Kontra:

– Hibás RPG elemek
– Ostoba mentési funkció
– Alacsony kihívás


Kiadó: Activision

Fejlesztő: Nihilistic Software

Stílus: Akció-kaland

Megjelenés: 2000.08.07

Vampire - The Masquarade Redemption

Játékélmény - 8.1
Grafika (2000) - 9.2
Zene/Audio - 8.5
Történet - 9
Hangulat - 9

8.8

KIVÁLÓ

Már csak az a kérdés, mikor lesz igazán végleges a játék? Talán nem kell vámpírrá válnom, hogy megvárhassam.

User Rating: 4.4 ( 1 votes)

Spread the love

No comments

Vélemény, hozzászólás

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu

https://smallseotools.com/