RETRO – Feltörekvő hadvezérként és politikai vezetőként indult, kirobbanó hadi sikerei révén villámgyorsan a csúcsra tört, majd Franciaország császára lett. Óriási ambíciók, és kiváló taktikai képességek jellemezték, egész Európa rettegett tőle. Ki másról lenne szó, mint Napóleon Bonaparte-ról: a Total War-sorozat legújabb hőséről… E 2010-es játék retrotesztjét a rövidesen mozikba kerülő Ridley Scott Napóleon filmje nyomán vettük elő ismét.

 

Nagy Sándor és Caesar után újabb világhírű hadvezért: Napóleon Bonaparte-t üdvözölhetjük a Creative Assembly híres stratégiai játéksorozatának legfrissebb, a Napoleon: Total War című részében. Illusztris elődeihez hasonlóan Napóleon is tökéletes választás egy újabb világhódítós stratégiai játékhoz. A legendás Bonaparte olyan korszakban élt, amelyben különböző európai nemzetek vívtak véres háborúkat egymással, Napóleon pedig csak karizmatikus jelleme és hadvezéri képességei révén tudta ellenségeit legyőzni és országok sorát meghódítani. Az alacsony termetű korzikai férfi katonai géniusza páratlan volt a maga korában, így már csak az volt kérdés, hogy a Creative Assembly vajon hozzá méltó játékot készített-e?

Vive la liberté?

A Creative Assembly csapata tisztában volt vele, hogy Napóleon híres hódításait nem lehetett csak úgy, „hagyományos” módon játékba ültetni, így a hadjárat módban a történelmi hűség kedvéért ezúttal sokkal lineárisabb, a konkrét eseményekhez kötődő hadmozdulatokban vehetünk részt. Ha az oktató részt nem számítjuk, akkor összesen három hadjáratban hódíthatjuk meg a világot Bonapartéval. A linearitásnak köszönhetően pontosan azokban az ütközetekben kell helyt állnunk, amelyekben Napóleon is részt vett. Bele fogunk például csöppenni az egymással rivalizáló olasz városállamok küzdelmeibe, miközben Bécs felé vezetjük seregeinket Itáliában, de Egyiptom tikkasztó hőségében is izzadunk majd seregünkkel és szívjuk a felszálló sivatagi port. Még a kisebb ütközetek is valós történelmi eseményeken alapulnak, generálisaink pedig valóban élt személyiségek.

Látszik, hogy a Creative Assembly ezúttal apait-anyait beleadott, hogy a hadjáratok kidolgozásánál a történelmi hűség a lehető legtökéletesebb legyen. Ennek sajnos hátulütője, hogy a hadi események minden újabb végigjátszás során, vagy visszatöltés esetén állandóan ismétlődnek. Magyarán a fontosabb ütközetek kihagyhatatlan állomásai a hadjáratoknak és nem lehet tőlük eltérni. Másik megkötés, hogy a három fő hadjárat teljesen különálló és történelmi háttér kidolgozottsága miatt sikereink, vagy kudarcaink nem befolyásolják azt, hogy honnan indulunk.

Akik jobban szerették a korábbi részek teljesen kötetlen játékmenetét, zavarónak érezhetik az ilyen szintű kötöttségeket, ennek ellenére szó sincs arról, hogy monoton lenne a három hadjárat, csak kicsit olyan érzésem volt, mintha Napóleon seregeit vezetve az ősrégi 2000-2001-es Shogun: Total Warba csöppentem volna vissza. Persze nem mindenki szimpatizál Napóleonnal, helyette inkább a korzikai ellenségeit favorizálja, a készítők pedig számukra is összedobtak egy külön hadjáratot, amelyet a „Coalition’s Grand Campaign” menüpontból indíthatunk el.

Itt a négy, Napóleonnal szembenálló nagyhatalom közül választhatunk és legfőbb célunk, hogy megállítsuk az agresszív hódítót. Ebben a hadjáratban a játékmenet szerencsére nem annyira lineáris, mint Napóleoné, lévén többféle váratlan esemény következhet be, de még így is kötöttebb, mint a többi Total War címnél. Sebaj, majd megcsillogtatják tudásukat a modderek, hogy valamelyik mellőzött kisebb nemzettel sokkal többet foglakozhassunk, mint amennyire a hadjárat lehetőséget ad – hajrá osztrák-magyar monarchia! Ugyanakkor ennél a hadjáratnál kissé csorbát szenved a történelmi hűség, ugyanis a Koalíció tagjai kénytelenek szembeszállni egymással, annak ellenére, hogy ez a valóságban nem történt meg. Amikor például egy olyan célpontnak megadott várost kell elfoglalni, amelyben a Koalíció egyik tagja állomásozik, akkor muszáj megtámadni, hiába volt szövetséges a valóságban.

Pénzt, paripát, fegyvert

A hadjáratok során a főtérképen igazgatva városainkat, seregeinket sokkal kevésbé gyűlik meg a bajunk az ellenséges nemzetek harci fortélyával, lévén a mesterséges intelligencia kissé passzívan és lassan reagál hadmozdulatainkra, inkább a logisztika és a pénzügyi háttér megteremtése okozhat nehézséget. Nem kell azért megijedni, nem egy könyvelési program unalmát szimulálja a program, pusztán arról van szó, hogy folyamatosan szinten kell tartanunk, illetve növelnünk a bevételeket ahhoz, hogy egyre terebélyesedő seregünket finanszírozni tudjuk. Hadseregünket ráadásul nemcsak a rivális nemzetek miatt kell minél jobban megerősítenünk, hanem az elfoglalt városokban is helyi milíciát kell biztosítanunk, különben a lakosság lázongani fog ellenünk.

Napóleon egyébként valóban mestere volt a logisztikai kérdéseknek, nemcsak a hódításokkal foglalkozott behatóan, így a játék ezen a téren is megfelel a történelmi hűségnek. A már meghódított területek megtartása és kisebb-nagyobb városok közigazgatásának fejlesztése tehát éppolyan kemény kihívás, mint helyt állni a harcmezőn. A városok mellett foglalkoznunk kell új technológiák kifejlesztésével, illetve más nemzetekkel diplomáciai kapcsolatokat is kell ápolnunk. Hozzá kell azért tenni, hogy aki jobban szeret csatázni, az könnyen ráunhat ezekre a „pepecselésekre” – annál is inkább, mert a „világmenedzser” rész terén azért nem mérhető egy Civilizationhöz a játék…

Terített multi

A hadjárat rész legjelentősebb újítása az, hogy többjátékos módban is nekiugorhatunk. Általában a multi rész azért unalmas a körökre osztott stratégiai játékokban, mert nem tehetünk mást, csak malmozhatunk, amíg a másik fél végre befejezte a saját körét. A jó öreg Sid Meier kellett ahhoz, hogy Civilization IV-ben végre megoldja ezt a problémát azáltal, hogy a kör vége után is tevékenykedhettünk és pontosan ezt a szisztémát követi a Napoleon: Total War is: a közigazgatássál, építkezéssel foglalkozhatunk, amíg a másik játékos a seregeit irányítja.

Persze még így is roppant unalmas lenne kivárni, amíg játékostársunk befejezi valós idejű csatáit a harcmezőn, ezért remek ötlet a készítőktől, hogy akkor is átvehetjük a szemben álló sereg irányítását, ha az éppen nem hozzánk tartozik. Mondjuk, kicsit furcsa lehet, amikor éppen kooperatív módban játszunk és hirtelen az ellenség oldalára kerülünk, de ettől függetlenül az alapkoncepció nagyszerű. Sajnos az már kevésbé pozitív, hogyha a küzdelem kellős közepében megszakad a másik játékos internetkapcsolata, akkor egyszerűen vége szakad a csatának, illetve a játéknak is – más RTS-ekkel ellentétben, ahol ilyenkor a mesterséges intelligencia veszi át az irányítást.

A jó lovas katonának, de jól vagyon dolga!

A verbuválás a stratégiai játékok egyik alappillére, seregeinket állandóan feltölteni mégis kicsit unalmas művelet, ezért remek megoldás, hogy a Napoleon: Total Warban ez automatikusan történik, amennyiben baráti városban tartózkodunk. Ha egy generálisunk a seregben tartózkodik, akkor még a szabadban állomásozva is verbuválhatunk, bár ennek mértéke sok mindentől függ: például mennyire vagyunk messze a városoktól, a környéken mekkora az „embermennyiség”, illetve supply chainből van-e a városban. Ellenséges területen viszont egyáltalán nem verbuválhatunk, illetve katonáink nemcsak egyszerűen elpusztulnak a harcmezőn, hanem megbetegednek a jeges téli szélben, vagy dezertálnak, ha besokallnak a rettenetes körülményektől.

Egyedül az elit egységekre nem vonatkoznak ezek a negatív hatások, de azért velük is érdemes gondosan megtervezni, hogy hol állomásoztatjuk seregünket. Nemcsak egyszerű bakákat, hanem ezredeseket is verbuválhatunk. Mindegyik generálisunknak egyéni tulajdonságai és képességei vannak és érdemes óvni az életüket a harcmezőn, mert seregünk harci morálját jelentősen gyengíti, ha fűbe harapnak, illetve az alapból vezér nélküli seregek teljesítménye is jóval gyengébb. A generális különösen saját osztagának morálját növeli: nincs annál pusztítóbb lovassági roham, mint amikor generálisunk lovasai élén ráront a kapkodó gyalogosokra, de a közelben lévő osztagaink is részesülnek a vezér „aurájából”. Ez különösen Napóleonra igaz, de a többi parancsnok speciális képességei is erős hatással bírnak a seregre.

Élő, lélegző harcmező

A Total War sorozat mindig is híres volt a csaták hihetetlen realizmusáról és ez alól a Napoleon sem kivétel. Minden egység pontosan úgy viselkedik, mint ahogy azt a történelmi, vagy történelmi dokumentfilmekben is láthatjuk: az ágyús osztagok a lovakkal húzzák az ágyúkat és megfordítják a csöveket, amikor lövetni kell az ellenséget, a lovasság gyilkos rohammal ront rá a megtorpanó gyalogos osztagokra, és egyenként kaszálják el a tehetetlen katonákat, a muskétások pedig gondosan csőre töltik a puskákat, mielőtt tüzelnének az ellenségre. Mindez az egységek kitűnő animációjával párosul: látszik a grafikusok történelmi filmek sorát tanulmányozhatták kidolgozásukhoz. A játék egyébként egyáltalán nem véres, viszont az összecsapások után mégis torokszorító látvány, ahogy a holtak a földön hevernek: a katonák rádőlve puskáikra, a huszárok a lovak alá temetve, az ágyúsok a csövek mellett feküdnek.

Az ágyútűz nemcsak az épületeket lövi lángoló romokká, hanem a földfelületen is nyomot hagy. A Creative Assembly mindig is mestere volt a harcterek kidolgozásának és a csapat itt is maximálisan igyekezett visszaadni a csaták gyilkos forgatagának legapróbb részleteit is. Hasonló jókat mondhatunk el a korabeli épületek kidolgozásáról is, amelyek nem csak egyszerű tereptárgyak, hanem a 18. század végének kis falvainak, városainak remek modelljei. Amikor osztagainkkal az épületekbe elbújunk, hogy onnan tüzeljünk velük az ellenségre, akkor az ablakokon keresztül láthatjuk őket, ahogy a vállukhoz tartják puskájukat. Egyedül az kissé amatőr húzás, hogy amikor ilyenkor kívülről megtámadják őket, akkor a rohamozó katonák „hangyabolyként” hömpölyögnek az ajtó előtt. Az egységek külseje viszont sokkal változatosabb is, mint a korábbi részekben: végre nem a „klónok háborúját” kell néznünk.

Nem hiányoznak a különféle időjárási elemek sem: különböző szintű ködfelhők gomolyognak a föld felett, az egyiptomi harcmezőkön homokvihar fújja izzadó katonáink uniformisait. Még a nagytérképeket is különféle effektusok színesítik: a sivatagos tájak felett porfelhőt, más területeknél pedig ködöt láthatunk. A nagyszerű látvány persze mit sem érne, ha maguk az összecsapások… összecsapottak lennének. Mivel a Napoleon az Empire: Total War különálló („standalone”) kiegészítője és nem egy teljes értékű folytatás, ezért a játékmenet ezen a téren nem sokat változott. Sajnos ez a hibákra is igaz: még mindig elég sután tudjuk csak beállítani seregeink formációját, illetve hogy merre nézzenek. Nem tökéletes a mesterséges intelligencia útvonalkeresése sem, sőt, még az is előfordult, hogy dicső seregem beragadt valamilyen épületbe, vagy más tereptárgyba és emiatt nem tudott továbbhaladni.

„Totális” siker?

A Napoleon remek darabja az illusztris Total War sorozatnak, de azért közel sem a legjobb. A készítők talán kicsit túlzottan is ragaszkodtak a konkrét történelmi eseményekhez, így nem tudunk annyira szabadon területeket hódítani, hanem kötődnünk kell a híres hadvezér ténylegesen végrehajtott hadmozdulataihoz. Ennek persze megvan a pozitív oldala is: aki pontosan azt a katonai karriert szeretné befutni, mint amit Napóleon, az értékelni fogja ezt a megoldást. Remek adalék a többjátékos hadjáratmód, és általában véve sikerült jól is kidolgozni. Különösen annak tükrében jött jól a multis lehetőség, hogy a mesterséges intelligencia a főtérképen és a harcmezőn egyaránt nem nagyon remekel – túlságosan is passzív, illetve időnként kifejezetten ostoba hadmozdulatokkal próbálja „meglepni” a játékost. Minden Total War veteránnak és újoncnak egyaránt azt javaslom tehát, hogy próbáljon a hadjárat résznél is magának emberi ellenfelet találni – nemcsak élvezetesebb, hanem sokkal nagyobb kihívás is így világot hódítani.

-Herpai Gergely BadSector-(2010)

---

Kiadó: SEGA

Fejlesztő: Creative Assembly

Stílus: Stratégiai játék

Megjelenés: 2010