Vaksötét 2: visszatér a koromsötétben is tökéletes gyilkológép

MOZI HÍREK – Stephen Lang már tudja, mi lesz a következő főszerepe. Az Avatar gonosz ezredeseként híressé vált színész játszotta a halálos biztonsággal gyilkoló vak katonát 2016 talán legnagyobb meglepetésfilmjében, a Vaksötét-ben. Nemrég, egy filmfesztiválon elárulta, hogy Fede Alvarez rendező már megmutatta neki a Vaksötét folytatásának a forgatókönyvét, amelyben a magányosan álló, lesötétített ház (ahova az első részben legnagyobb szerencsétlenségére három kamasz tört be) újra főszerepet kap. És természetesen a lakója is az az Irakban megvakult egykori katona, aki korom sötétben is tökéletes gyilkológép.

Ám arról, hogy az előző részt túlélő egyetlen (de legrokonszenvesebb) betörő, akit Jane Levy játszott, visszatér-e, már nem akart válaszolni.

– Nagyszerű lett az új forgatókönyv – csupán ennyit volt hajlandó elárulni.

Az első rész – amelyet jórészt Magyarországon forgattak, és Törőcsik Franciska is játszott benne egy rövid, de fontos szerepet, mindössze 10 millió dollárból készült, és több mint 157 millió dollár bevételt gyűjtött. És szerencsére úgy fejeződött be, hogy az alkotók bármikor visszatérhessenek ugyanabba a koromsötét házba.

Forrás: IC Press

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here sincs 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu