Bennfentes kereskedelemmel vádolják az Alphabet jogi vezetőjét

TECH HÍREK – Az Alphabet a Google anyacége, így eléggé érdekes a helyzet David Drummond körül – ő az Alphabet fő jogi tanácsadója…

Larry Page, a Google alapítója, illetve az Alphabet korábbi vezérigazgatója december elején váratlanul lemondott. Ebben az időszakban adott el Drummond 145 millió dollárnyi (43,5 milliárd forintnyi) részvényt – először novemberben adott el 72, majd december 2-án 73 millió milliónyit. Utóbbi az igazán gyanús: ez órákkal Page bejelentése előtt történt!

Drummond 2002 óta dolgozik a cégnél, és 2011 óta kb. 190 millió dollárnyi jutalmat és részvényeket kapott a New York Times szerint, és bár gyakran szokott a részvényekből értékesíteni, ez a hirtelen eladás feltűnő, mivel a tavalyihoz képest kétszer több részvényen (kb. 120 ezer) adott túl. A belsős értékesítést amúgy pár befektető szorosan nyomon követi, mert így tudják figyelni, hogy a menedzsment mennyire tekinthető megbízhatónak.

A csavar itt az, hogy Drummond volt a Google első ügyvédje, és az Alphabetes 2015-ös átszervezés előtt a jogi ügyletek vezetője ő volt, ám mostanában más miatt is hírhedt lett: a jogi osztályon egy női alkalmazottjával, név szerint Jennifer Blakely-vel a kapcsolata nem volt valami jó, és emiatt vádolták meg Drummondot. Később Blakely nyilvánosan is közzétette ezt, és megvádolta Drummondot azzal, hogy elhagyta őt és a gyereküket, és a munkaköri kapcsolatokban is több szabályt megszegett. Drummond azzal védekezett, hogy a cégnél mással nem lépett kapcsolatba, de elismerte, hogy a szakítás megviselte őt.

Eközben a Google/Alphabeten belül megkérdőjelezhető a munkaköri kultúra minősége – tavaly októberben Andy Rubin, az Android feltalálója kilencven millió dollárt kapott a szexuális illetlenségekkel való vádolás közepette, amikor is távozott a Google-től. Tavaly több ezer alkalmazott tiltakozott emiatt, és legalább idén az Alphabet módosított az álláspontján: az alkalmazottak a szexuális zaklatásokkal kapcsolatban már megvédhetik magukat a bíróságon – addig a szerződésük eltiltotta őket ettől.

Úgyhogy érdekes a helyzet az egyik legnagyobb techcégnél. Korábban a Ubisoft több vezetője lett nyakon csípve a bennfentes kereskedelem miatt…

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu