Monster Hunter film: itt a hivatalos plakát, ősszel várható a megjelenés

MOZI HÍREK – A Monster Hunter videójáték, amely 2004-ben, PlayStation 2-n kezdte világhódító útját, izgalmas és szórakoztató volt, de nem túl bonyolult: a játékos a Vadász szerepében különféle szörnyekkel került szembe, és küzdött meg velük. Paul WS Anderson már bebizonyította, hogy viszonylag ért a posztapokaliptikus világok teremtéséhez, és bár a rajongókat erősen megosztják alkotásai, a filmjei kedvelői szerint képes felfedezni egy videójátékban, hogy mit lehet belőle áthozni a mozivászonra. Az első Mortal Kombat után Milla Jovovich-csal együtt hat sikeres részt gyártott A kaptár-ból (Resident Evil), és úgy tűnik, a páros új kalandra indul. Az író-rendező azért kicsit felturbózta az eredetit.

A Monster Hunter filmváltozatában az immár háromgyerekes Jovovich Natalie Artemis századost alakítja, az ENSZ kommandós-egységének a parancsnokát. A csapat egy portálon át egy alternatív világba kerül, amelyet hatalmas szörnyek uralnak, és ahol Vadászok próbálják kordában tartani a változatos formájú fenevadakat. És ha ezek a szörnyek megtalálják a portált, akkor elözönlik a mi világunkat is…

Nemrég megjelentek az első plakátok: a sivatagi tájban elképesztő fegyvereik mellett egy földi (Jovovich) és egy Vadász (Tony Jaa) pózol. És valahol nyilván közelegnek a szörnyek… szeptemberre megérkeznek a mozikba. A film plakátját a film hivatalos Facebook oldalán osztották meg.

Forrás: IC Press

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu