The Signifier: tech-noir rejtélyek [VIDEO]

The Signifier – A Raw Fury (kiadó) és a Playmestudio (fejlesztő) olyan belső nézetes tech-noir kalandjátékkal állt elő, amin érdemes lesz fél szemünket tartani.

A The Signifier olyan játék lesz, ami a nyomozást, a kísérleti pszichológiát, továbbá a mesterséges intelligenciát ötvözi egymással. Frederick Russell bőrébe bújunk. Ő keni-vágja a mesterséges intelligenciát és a pszichológiát, de annyira, hogy ő a fő kutatója egy kísérleti mély agyszkenner gépnek, a Dreamwalkernek. Ez pedig olyan megosztó technológia, amivel felfedezhetjük a tudat tudatalatti részeit.

Persze Russell gyorsan bajban lesz, amikor is az alkotását be kell vetnie, mert a világ legnagyobb technológiai cégének alelnöke egyik napról a másikra hirtelen meghalt a lakásában. Így a valós és a szürreális világokat is fel kell fedeznünk, és természetesen a puzzle-k megoldása sem fog elmaradni a The Signifierben. Három dimenziót kell felfedeznünk benne, ugyanis a valóságon túl az objektív emlékek és a szubjektív álmok is elterülnek majd előttünk. Ezek között mozognunk is kell a feladatmegoldás miatt, de új párbeszédes elágazásokat is így nyitunk meg.

Pszichológiai koncepciókat is meg kell tanulnunk a hatalmunk és a navigációhoz szánt eszközök kezelése céljából, és ezek azért kellenek, mert a tudatalatti különös és kiszámíthatatlan lesz. És minden kihívás a rejtély része lesz, nem pedig töltelék. Nem kell félnünk a jump scare-ektől, mert nem lesznek olyan hirtelen ijesztő dolgok. Helyette jobb, ha megkérdőjelezhetjük a mesterséges intelligencia következményeit, a tudatba és a titkokba való behatolást, és azt, hogy úgy látjuk-e a világot, mint a mi tudatunk szubjektív kivetülése. Több rétegű, így igencsak összetett narratívára is érdemes lesz felkészülnünk. Ezeket a Steamen olvastuk.

A The Signifier a jelen állás szerint csak PC-re készül, és a Steam verzió tűnik a legvalószerűbbnek (mivel már van oldala a Valve boltjában). A megjelenési dátumot még nem közölte a Raw Fury és a Playmestudio. Addig is megtekinthetjük a weboldalt, ha ide elnézünk.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu