Nem dolgozik többet az id Software-rel a Doom zeneszerzője? [VIDEO]

Mick Gordon munkásságát elbaltázták a Doom Eternal soundtrackjében.

Gordon alkotta a 2016-os Doom, illetve az egy hónapja megjelent Doom Eternal soundtrackjét is, de az utóbbi játék esetében valaki belenyúlt a zenéjébe. Aki a Doom Eternalból a gyűjtői kiadást vette meg, akkor megkapta a játék soundtrackjét is (ami elvileg heteken belül Spotify-ra is felkerül). És ebben feltűnő lehet egyeseknek (akik zenével foglalkoznak, vagy akik jó hangfalakkal, headsettel rendelkeznek…), hogy a soundtrack nem lett valami jól lekeverve!

Ezen a tweeten láthatjuk a sztereóképet a 2016-os és az idei Doom-játékban is felbukkanó dalok egyikéből. Megpróbáljuk laikusaknak is érthető módon elmagyarázni: a bal oldali képen az látható, hogy jóval kiterjedtebb és dinamikusabb hangzású a Doom rebootban hallható BFG Division, míg a Doom Eternalból származó hanganyag a jobb oldali képen erősen kompresszált, amivel odaveszett Mick Gordon kifinomult munkásságának egy része, azaz nem hangzik olyan jól, mint ahogy kellene. A tweet mellett egy videóban is meghallgatható a különbség, és itt az illető (aki szerint a Doom Eternalban a soundtrack lekeverése borzalmas…) meg is mutatja, hogy mennyire pofonegyszerű az Audacity-ben (egy ingyenes hangprogramban) ilyen kompressziót alkalmazni:

A tweet annyira felkapott lett, hogy maga Gordon is válaszolt: nem ő végezte az utómunkálatokat, és ő abszolút nem így tette volna. Példaként felhozta, hogy az általa kevert dalokban (pl. Command and Control, Meathook) ezt a különbséget könnyen észrevehetjük.

Gordon korábban, egy rajongói feldolgozás alatt azt írta, hogy ezek a hülye ütemmutató váltások egy marketingesnek köszönhetőek – egy olyan személy rakta össze az ő zenéjét, akinek semmilyen zenei tudása nincs. (Ezért tűnik a ritmika kicsit másnak itt-ott az imént linkelt videóban.)

Eddig a tények, most jön a kérdőjeles téma – a Redditen felbukkant egy állítólagos Twitteres párbeszéd Gordonnal. Arra a kérdésre, hogy „ha az id Software úgy dönt, hogy egy új Doomon dolgozol, ott leszel-e”, úgy válaszolt, hogy „kétlem, hogy ismét együtt fogunk dolgozni” – így lehetséges, hogy a zeneszerzőnek tele lett a hócipője azzal, hogy más, zeneileg nem éppen tehetséges egyének belerondítanak abba, amit ő készít.

Ez még nem hivatalos, de úgy tűnik, hogy Mick Gordon nem akar többet az id Software-rel, Bethesdával dolgozni, így ha lesz is egy új Doom az Eternal után, ott esélyes, hogy más hangzásvilágot kapunk…

Forrás: VG247

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu