What Happened: pszichológiai horror a főiskolából [VIDEO]

Belső nézetes pszichológiai horrorjátékon dolgozik a Genius Slackers, és a Katnappe nemsokára – legalábbis egy platformon – kiadja a What Happened-et, hogy aztán mi is megkérdezzük, hogy mi is történt…?

A Katnappe bejelentése szerint a What Happened júliusban már meg is fog jelenni Steamen, aztán „konzolokra” egy későbbi időpontban jön. Mivel a kiadóról eddig nem is nagyon hallottunk (pedig lengyel testvérekről van szó – varsói székhelyűek), nem nagyon látunk potenciált egy PlayStation 5, Xbox Series X verzióban, de egy PlayStation 4, Xbox One portban igen, de majd talán megcáfolnak minket. A játékban amúgy Stiles-ot, egy főiskolai hallgatót fogunk irányítani, és kb. lélekharcot fogunk vívni, ugyanis a karakter belső démonjait kell leküzdenünk. Persze lesznek valós lények is. A sajtóközlemény szerint a What Happened egy olyan világot tükröz, amiben a kegyetlenség jóval gyakorib mint az empátia, viszont a remény sincs teljesen elveszve.

A célunk az lesz, hogy Stiles ne végezzen magával, ugyanis a sötét erők ebbe az irányba húzzák őt. A karakter lelki világa meg nem bocsátó, és gondolataiban sokszor felbukkannak a borzalmas emlékek. A puzzle-k megoldása, és a sikeres elmenekülés a démonoktól segíteni fog, és a játék finoman reagálni fog az empátiánkra. Rajtunk múlik Stiles sorsa, úgyhogy ha könyörtelenek vagyunk, talán az alagút végén a fényen túl nem lesz semmi, csak még több könyörtelenség…

A What Happened-et három évig fejlesztette a Genius Slackers, ami szintén Varsóban található. Ez a független csapat több kihívást is legyűrt, hogy egy olyan élményt hozhasson el, amiben egy jó történet keretein belül mindannyiunkat emlékeztethetnek az egység, az empátia erejére.

A megjelenés tehát júliusban lesz Steamen, de mekkora esélye lesz a What Happenednek arra, hogy tényleg JÓ is legyen? Az első benyomás nem tűnik annyira pozitívnak. Persze lehet, hogy ezzel egyedül vagyunk: a videón túl azért van néhány kép is a játékból.

Forrás: Gematsu

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu