Kiszivárgott az Xbox Series X megjelenési napja?

A Microsoft új konzoljáról sem tudjuk még, hogy napra pontosan mikortól lesz kapható. (Persze nem hazánkban: mi nem vagyunk akkora piac, hogy az első napon már itt is megvehessük mindennemű szürkeimport nélkül…)

Az Xbox Series X és a PlayStation 5 is az év végi hajrát jelölte hivatalosan meg megjelenési időszakként. Az Inside Xbox közvetítés során bejelentette a SEGA és a Ryu Ga Gotoku Studio (a Yakuza IP-t fejlesztő csapat), hogy a PlayStation 4-es Yakuza: Like a Dragonból (ami a hazai pályán, Japánban hetes számmal jelent meg, és igen, végül is ez a franchise új fő felvonása…) készül egy Xbox Series X verzió, mégpedig nyitócímként, így itt is multiplatform alkotásról van szó, hiszen közben már a Steamen is felbukkant a játék, és a SEGA – nem tanulva a hibájából – Denuvóval kínálja meg a picit RPG-sedett új részt.

Egy finn értékesítő, a VPD weboldalán pedig felbukkant a játék, ami még rendben is volna, de ezt dobozképpel és megjelenési dátummal tette. A dobozkép követi a mostanában megszokott trendet – a fejlécben már csak annyit írnak, hogy Xbox, erősen látható az Xbox Series X-re optimalizált logó, és Smart Delivery-támogatást is kap az új Yakuza, így az Xbox One-osok sem maradnak ki Ichiban Kasuga kalandjaiból.

A WCCFTech szerint a VPD csak akkor tesz fel előrendelhető játékokat, ha megjelenési dátummal kapcsolatos információkat kapott már a kiadótól (jelen esetben a SEGÁtól). Azóta a dobozképet levették a site-ról, de a dátumot nem! És október 23-a, ami azért számunkra ünnepnap, péntekre esik. Mikor is indult el az Xbox One? 2013. november 22-én. Pénteken. (És pénteken jött ki a PlayStation 4 is – Észak-Amerikában november 15-én, Európában 29-én.)

Úgyhogy ez nem tűnik olyan nagyon légből kapott dátumnak. Ma már szó esett a PlayStation 5 esetében egy októberi megjelenésről egy álláshirdetésben, de azt letagadja a Sony. Ezzel próbálja a Microsoft és a Sony lépésre kényszeríteni a másikat…

Forrás: WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu