A sokat pletykált Harry Potter RPG jövőre bűvölhet el bennünket [VIDEO]

A Bloomberg forrása alapján a Warner Bros. augusztusban mutathat részleteket hivatalosan is a játékból, egyenesen a DC Fandome után.

Ha valahol a víz csobog, azt bizony halljuk is, és az elmúlt években igen gyakran hallottunk egy bizonyos Harry Potter szerepjátékról.  A röviden csak Harry Potter RPG-nek nevezett leendő játékot az Avalanche Studios készíti.

Ami azt illeti, 2018-ban kiszivárogtak jelenetek a játék korai változatából, majd pár hónapja megszellőztették, hogy a Just Cause mögött is ügyködő csapat hamarosan bejelenti a játékot. Most pedig a jól ismert újságíró, Jason Schreier a Kotaku egykori és a Bloomberg jelenlegi munkatársa új részleteket jelentetett meg erről a rejtélyes projektről.

 

Nos, azoknak akik nem követték az eseményeket: egy AAA-címről lesz szó, tehát valószínűleg hatalmas költségvetésből készül a játék, és egy nyitott világú RPG lesz, melyben bejárhatjuk az egész Roxfort-ot és környékét, hűen a könyvekben és filmekben lefektetett alapokhoz! Jason Schreier meg nem nevezett forrása szerint a játék fejlesztése kiváló tempót tudott tartani, és 2021 év végén meg is jelenik Xbox Series X-re és PlayStation 5-re.

Még egy kis infó: Schreier értesülései szerint a játékról már idén lerántja a leplet a fejlesztő, mégpedig augusztus 22-én a DC Fandome rajongói esemény után. (Ahol egyébként az újságíró szerint egy új Batman-játékot is bemutatnak majd.) Az egészet jó eséllyel a J.K. Rowling körül kialakult hercehurca lassította le, igen, az írónő transznemű nőkről tett kijelentéseire gondolunk. Mivel a Warner kimaradt az események forgatagából, így hivatalos közlemény hiányában névtelenül kellett a Bloomberg publicistájának forrásaitól értesülnie.

 

Abból, amit Schreier forrásai mondtak az jön le, hogy a hatalmas stúdiónak nem igazán tetszettek Rowling kijelentései, nem csak a saga utóéletére tett hatásai miatt, s nem is csak azért, mert a játékot jelentősen hátráltatták, hanem mert egyes fejlesztőket is személyesen érintett a dolog. Ezt illetően az egyik forrás megerősítette a Bloombergnek, hogy J.K. Rowling végül kevés szerepet kapott a játék készítése során.

A Warner Bros. Games nem szeretett volna reagálni a 3DJuegos eredeti cikkére és a J.K. Rowling körül kialakult viharfelhőkre sem. Persze azt se felejtsük el, hogy ezt a projektet még nem is jelentették be hivatalosan, szivárogtatások ide-vagy oda, így hát jobb híján kénytelenek vagyunk beérni a Bloomberg pletykáival, melyek önmagukban még nem bizonyítékok semmire.

Érdemes még kitérnünk egy fontos pontra: amennyiben igazak a spekulációk, és az AT&T valóban eladja a Warner Bros. Games-t 4 milláért, úgy a HP szerepjátéknak is lőttek…

 

 

Forrás: 3DJuegos

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Praesagus is a Role-Playing enthusiast and a huge fan of most story-driven games. He's also a diehard fan of everything related to Star Wars, Star Trek, or Fallout and likes to divide his free time between his beloved girlfriend and the retro games he loves so much.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu