John Wayne régi rasszista kijelentései miatt szüntették be a róla szóló, USA-beli kiállítást

MOZI HÍREK – Az egykori legendás westernszínész, a jobboldali nyilatkozatairól híres John Wayne a „fehér felsőbbrendűségről” nyilatkozott, ezért a róla szóló kiállítást a törölte az amerikai USC School of Cinematic Arts.

Eddig külön kiállítást szenteltek a klasszikus hollywoodi westernfilmek hatalmas sztárjának, John Wayne-nek, most viszont a USC School of Cinematic Arts nevű egyetem vezetősége úgy döntött, hogy ezt azonnal hatállyal beszüntetik. Maga Wayne is erre az egyetemre járt és football-játékos is volt a húszas években, mielőtt hollywoodi szupersztárrá vált volna. A kiállítás miatt tavaly tiltakozott jó pár tanuló, aki offenzívnak találta, hogy egy régi Playboy-interjút talált az 1979-ben elhunyt színészről. Az interjúban John Wayne a következő, mai füllel hallva valóban elég rázós állításokat tette:

„Úgy gondolom, hogy a fehér felsőbbrendűség addig fog kitartani, amíg feketéket megtanítják a felelősségre. Nem hiszem, hogy hatalmat, pozíciókat és ítélkezési lehetőséget kellene adni felelőtlen embereknek.”

A USC School of Cinematic Arts már 2019 októberében tudta, hogy valamit kellene kezdeni ezzel az üggyel, vagyis el kellene dönteni, hogy mit csináljanak a John Wayne kiállítással. A tiltakozóknak eddig is volt lehetőségük, hogy megszólaljanak a témában, döntés azonban csak most született az ügyben, a #BlackLivesMatter korszakban. A kiállítás beszüntetéséről való döntés július 10-én született meg, amelyet Evan Hughes, az USC „sokszínűség és befogadás dékánja” ezekkel a szavakkal indokolta meg:

„A párbeszéd a szisztematikus rasszizmusról a mi kulturális intézeteinkben a #BlackLivesMatter mozgalom keletkezése kapcsán beindult, és emiatt el kell döntenünk, hogy az iskolánk milyen szerepet vállal az antirasszista kulturális értékekben. Ezért úgy döntöttünk, hogy a Wayne kiállítást megszüntetjük.”

A John Wayne-nel kapcsolatos összes anyagot, beleértve a posztereket, a filmbéli relikviákat és személyes tárgyakat egy külön, zártabb részlegbe szállítják, ahol más, hasonló filmes emlékeket is őríznek. John Wayne kiállítás egyébként 2012 óta tart, és 2019-ig semmilyen incidens sem bolygatta meg.

Maga John Wayne egyébként közismert volt erősen jobboldali nézeteiről, amelyeket sosem rejtett véka alá. Amikor Hollywoodban, a McCarthy nevű szenátor nevéhez kötődően szinte boszorkányüldözést követtek el kommunistának hitt színészek ellen, akkor a színész ebben készségesen segédkezett, amelyért később sok kortárs színész kollégája megvetette.

Emellett 1944-ben Wayne egy jobboldali nézeteket való filmes szövetségnek az egyik alapítója és elnöke lett. A hollywoodi jobboldal prominens képviselőjeként nyíltan támogatta a konzervatív politikusokat, egy brit könyv szerint Sztálin annyira haragudott rá, hogy az 1950-es évek elején meg akarta öletni (a parancsot visszavonató Hruscsov ezt személyesen közölte vele), egyszer egy ellene készülő merényletet akadályoztak meg, a filmgyár területén. (forrás: Wikipédia)

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu