Prince of Persia Remake-re utaló nyomok bukkantak fel a neten!

A legendás Prince of Persia-sorozat remake-jével kapcsolatos hírt mintha Jason Schreier is megerősítette volna!

A 2000-es évek elején feléledt Prince of Persia-sorozat a Ubisoft legszeretettebb játéksorozatai közé tartozik, a nagy részben francia illetőségű cég azonban 10 év óta nem lát benne elég perspektívát, hogy újabb részt készítsen a legendás perzsa herceg kalandjaiból. Ennek egyik oka vélhetően az, hogy a franchise kiadásának jogai visszakerültek 2013-ban az eredeti alkotóhoz: Jordan Mechnerhez, azonban nyilván, ha a Ubisoft látna ismét fantáziát a sorozatban, akkor megint csak fizetne a lejárt licencért. Ebben az évben jelentette ki egyébként Yannis Mallat, a Ubisoft-féle Prince of Persia-játékok volt vezető fejlesztője és direktora és a Ubisoft Montreal volt CEO-ja (akit nemrég rúgtak ki a cégen hurrikánként átsöprő szexuális zaklatási ügyek kapcsán ), hogy…

„A Prince of Persia egy picit pihenni fog, majd, ha lesz hírünk, jelzünk.”

Ez a „pihenő” oly hosszúra sikerült, hogy jött „helyette” az Assassin’s Creed, a Ubisoft saját licence (mely eredetileg a Prince of Persia spin-offja lett volna) és múlt időbe tette a Jordan Mechner által kreált akció-kalandjátékos sorozatot. Mindezidáig…

Legalább is, ha hinni lehet azoknak a Twitterre tegnap kikerült képeknek, amelyek egy bizonyos „Prince of Persia Remake” létezéséről tanúskodnak. A szóban forgó adatlapok egy guatemalai szoftver kiskereskedő, a „Max” listájára kerültek fel, talán mondanunk sem kell, hogy azóta már eltávolították őket onnan – csakhogy az internet nem felejt. A képeken látható információk szerint a Prince of Persia Remake PlayStation 4-re és Nintendo Switch-re jelenik meg 2020 novemberében.

Annyi ilyet olvastunk már, nem? Menjünk már mi is a francba, minek írunk ilyenről, nem? Nos, ezúttal amiatt tűnik hihetőbbnek a hír, mert maga Jason Schreier, a játékipar egyik leginkább bennfentes újságírója (aki nemrég írt több leleplező írást is a Bloombergben a Ubisoftban dúló zaklatásokról) is „kétértelműen” megerősítette. Schreier egy a Remake-ről szóló fórumposztot szintén megosztott, amikor pedig valaki azt válaszolta, hogy szerinte kamu a hír, Schreier mindössze annyit írt vissza, hogy ez a megjegyzés „nem fog jól öregedni”.

Szóval Schreier mintha a hír mellett állna, más kérdés, hogy nem világos, hogy a rengeteg Prince of Persia rész közül melyikről is lehet szó? Eleve ott van ugye az eredeti trilógia, mármint az, amit maga Jordan Mechner fejlesztett még 1989 és 1999 között és a Brøderbund illetve a Red Orb Entertainment adtak ki. Mivel az első két résznek feljavított grafikájú okostelefonos verzióit a Ubisofthoz köthető Gameloft kiadta, egyáltalán nincs kizárva, hogy ebből készülne egy teljesen új, 3D-s remake. Aztán ott van persze a Sands of Time, a Ubisoft saját trilógiájának első része, amely talán a legnagyobb sikert aratta a három rész közül. Ugyanakkor nem kizárt az sem, hogy nem „darabolják fel” a remake-eket, hanem a trilógiát egyben adják ki. Végül az sem szabad teljesen elvetni (bár ez a két hipotézis a legkevésbé valószínű), hogy a 2009-es, cell-shaded grafikát használó és teljesen új főszereplőjű „reboot”, illetve a 2010-es The Forgotten Sands-ból részekből készülne remake. Ha nekem pénzben kellene fogadni, akkor a trilógiára helyezném a tétem… Szerintetek? Ti mire tippeltek? Mit vesztek ki a képből?

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
BadSector is a seasoned journalist for more than twenty years. He communicates in English, Hungarian and French. He worked for several gaming magazines - including the Hungarian GameStar, where he worked 8 years as editor. (For our office address, email and phone number check out our impressum)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu