Yakuza: Like A Dragon: a PlayStation 5-ös verzió hónapokkal később jön [VIDEO]

Cserébe játékmenetet láthatunk ebből a portból; emellett befutottak a végleges megjelenési dátumok és a PC-s rendszerigény is.

A SEGA és a Ryu Ga Gotoku Studio (ez a név a Yakuza eredeti, japán elnevezését takarja) bejelentette, hogy csak a PlayStation 5-ös verzió járt pórul, feltehetőleg azért, mert a Microsoft megfizette a SEGÁt, hogy időzített exkluzivitást kapjon a next-gen konzoljain: a Yakuza: Like A Dragon, ami amúgy a Yakuza 7 lenne (Japánban számozott, errefelé nincs) november 10-én fog megjelenni Xbox Series X-re, Xbox Series S-re, PC-re (Steam, Microsoft Store), PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Tehát hamarabb jön mindenre… kivéve a PlayStation 5-öt: a Sony next-gen konzolja március 2-án kapja meg Ichiban Kasuga történetét! A SEGA még megerősítette, hogy aki a Yakuza: Like A Dragon lemezes PlayStation 4-es verzióját megszerzi, szintén ingyen frissíthet majd a PlayStation 5-ös kiadásra, és a trend is folytatódik: az elmentéseket nem lehet átvinni PS4-ről PS5-re. A PlayStation 5-ös verzió is 60 dolláros áron jut el a boltokba, úgyhogy errefelé 21-22 ezer forint lesz (hacsak addig nem romlik még jobban a forint). Úgyhogy addig, ha megvan a lemez, a visszamenőleges támogatással PlayStation 5-ön is játszható lesz az RPG-sített Yakuza.

A SEGA végül elárulta, hogy milyen gépigényű lesz PC-n a Yakuza: Like a Dragon:

Minimum rendszerigény:

  • 64-bites operációs rendszer és processzor szükséges
  • Operációs rendszer: Windows 10 x64 (verziószámot nem közöltek)
  • Processzor: Intel Core i5-3470 vagy AMD FX-8350, vagy jobb
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videókártya: Nvidia GeForce GTX 660 vagy AMD Radeon HD 7870, vagy jobb
  • VRAM: 2 GB
  • Szabad tárhely: 40 GB

Ajánlott rendszerigény:

  • 64-bites operációs rendszer és processzor szükséges
  • Operációs rendszer: Windows 10 x64 (verziószámot nem közöltek)
  • Processzor: Intel Core i7-6700 vagy AMD Ryzen 5 1400, vagy jobb
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videókártya: Nvidia GeForce GTX 1060 vagy AMD Radeon RX 580, vagy jobb
  • VRAM: 3 GB (Nvidia) vagy 4 GB (AMD)
  • Szabad tárhely: 40 GB

 

Persze egyik esetben sem említik az internetkapcsolatot, ugyanis biztos, hogy a SEGA ebbe a játékba is Denuvo DRM-et rak, ami gyakori időközönként „haza akar telefonálni majd”. A Yakuza: Like A Dragon november 10-én érkezik Xbox Series X-re, Xbox Series S-re, PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra, illetve március 2-án PlayStation 5-re.

Forrás: Gematsu, WCCFTech

Kérjük, támogassátok a theGeek.hu oldalt a Patreonon, hogy fennmaradhasson, függetlenül, napi hírekkel és tesztekkel, a Patreon adományozó rendszerén keresztül! Köszönjük! theGeek csapata
Become a Patron!

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu