Josef Fares és a játékok újrajátszhatósága

A magát vissza nem fogó filmrendezőből játékfejlesztővé avanzsált Fares mostanában gyakran megfordul nálunk is – de üdítő látvány az, ahogy a szokásos nyilatkozatokhoz képest nyíltabb gondolatokkal rukkol elő.

Fares, a Hazelight Studios alapítója nem nagyon van oda azon játékosokért és újságírókért, akik az újrajátszhatóságról beszélnek. A Polygon egy terjedelmes interjút készített az úriemberrel, akinek a „b____a meg az Oscar-díj” kommentje egyfajta mémmé tette a libanoni származású svéd személyt. A Polygon kiemelte neki, hogy a Red Dead Redemption 2-t – ha a PlayStationös trófeákat nézzük – mindössze a játékosok 28%-a vitte végig, és ezért Fares úgy véli, hogy nem nagyon kellene az újrajátszhatósági faktorral tervezni.

Fares szerint a tesztelők esetében is fel lehetne tenni a kérdést, hogy mi történik itt – az egyik tényező, ami gyakran felbukkan, az az újrajátszhatóság. Itt megint pontosan kell idéznünk őt: „Kit érdekel?!” Majd hozzátette, hogy a játékot a játékosok kb. 30%-a viszi végig, aztán ezek közül 1-2% vállalkozik csak arra, hogy ismét nekiül. Ez szerinte egy nevetséges helyzet, majd felteszi a kérdést, hogy tudjuk-e, hogy a fejlesztők mennyi időt ölnek bele a játékuk megalkotásába, hogy aztán a játékosok túlnyomó többsége végig sem ér rajta. És szerinte a játékiparban mindenki arról beszél, hogy „erőltetett menet, bla, bla, bla, bla… akkor ne legyen szó az újrajátszhatóságról”! (És ezt a nyilatkozatot látva komolyan felmerül bennünk a kérdés, hogy Josef Fares nem lett-e a játékipar Tommy Wiseau-ja. Érdemes utánanézni, ha nem ismerős a név.)

A Way Outot, a Hazelight előző játékát nagyobb százalékban teljesítették, és Fares szerint a következő alkotása, az It Takes Two is igyekszik rövid lenni – kb. 15 órát vesz igénybe, és kb. 25 eltérő minijátékkal rukkol elő, hogy megőrizze az érdeklődésünket. Fares szerint a játékmenetben „sok csavar lesz, majd aztán fejreáll az egész.”

A co-op központú It Takes Two március 26-án jön PlayStation 5-re, Xbox Seriesre, PC-re (Steam, Origin), PlayStation 4-re és Xbox One-ra.

Forrás: PSL

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu