Miért nem dolgozott a Naughty Dog tovább a Crash Bandicoot-sorozaton? [VIDEO]

Megtudtuk a tényleges indokot amögött, hogy a „pajkos kutyák” végül miért változtattak stratégiát (aminek eredménye végül a Jak and Daxter-sorozat lett).

A GamesRadar interjút készített Jason Rubinnel, a Naughty Dog társalapítójával, aki elmondta, hogy a Crash Team Racing, a sorozat negyedik (és platformer helyett gokartos) felvonása után miért fejezték be a munkálatokat, hogy aztán egy új engine megalkotásába vágják a fejszéjüket… és ebből alakultak végül ki a Jak and Daxter alapjai. Rubin szerint a Naughty Dog viszonya a kiadóval, a Universallal olyan pontra ért, hogy a Crash Bandicooton nem tudtak már tovább dolgozni.

Pedig a doboztörő erszényest kedvelték, ahogy a Sony-val való munkát is. Csak az egésznek anyagilag nem volt sok értelme. A Universalé volt az IP (majd a Vivendié, aztán a francia médiagigász kilépése után végül az általa alakított Activision Blizzardé lett), és a két fél közötti kapcsolat egyszerűen borzalmasan rossz volt. A Sony-val viszont merőben ellentétes kapcsolatuk volt: 1999-ben övék volt az első amerikai PlayStation 2-es devkit. Andy Gavin, a stúdió másik alapítója megkérdezte a minőségellenőrző tesztelőket, hogy egy 48 órát igénybe vevő japán túrában részt vennének-e, ha minden költséget állnak, és legalább egy jó étkezésben is részesülnek – az eredmény pedig az a következő generációs PlayStation volt, amire már évek óta vártak.

Ha már Crash, a Crash Bandicoot 4: It’s About Time next-gen konzolos verzióiból is készült egy összehasonlító videó. Ebből megtudtuk, hogy dinamikus 4K felbontás van mind a PlayStation 5-ön, mind az Xbox Series X-en, de mindig egészen közel vannak a 2160p-hez. A Microsoft erősebb konzolja kicsivel magasabb átlagfelbontással rendelkezik, de mind a két platform szinte sosem zuhan le 60 FPS-ről. A PlaYStation 5-ön a töltési idők valamivel gyorsabbak, továbbá az árnyékok felbontása is kicsivel nagyobbak lettek.

És eddig nem tudtuk, hogy a játék PC portja mikor fog megjelenni. Nos, március 26-án jön, 40 euróért (~14500 forintért). Ha már itt vagyunk, akkor nézzük meg a gépigényt is:

Minimum rendszerigény:

  • Operációs rendszer: Windows 10 x64
  • Processzor: Intel Core i3-4340 vagy AMD FX-6300, vagy jobb
  • Memória: 8 GB RAM
  • Videókártya: Nvidia GeForce GTX 660 vagy AMD Radeon HD 7950, vagy jobb
  • Szabad tárhely: 30 GB
  • Internetkapcsolat (feltehetőleg a Denuvo, továbbá az Battle.net-es aktiválás miatt)
  • Az egér és a billentyűzet támogatott

 

Ajánlott rendszerigény:

  • Operációs rendszer: Windows 10 x64
  • Processzor: Intel Core i5-2500K vagy AMD Ryzen 5 1600X, vagy jobb
  • Memória: 16 GB RAM
  • Videókártya: Nvidia GeForce GTX 970 vagy AMD Radeon R9 390, vagy jobb
  • Szabad tárhely: 30 GB
  • Internetkapcsolat
  • Az egér és a billentyűzet támogatott

 

A kiadó mohóságát mi sem jellemzi jobban, hogy már ebből a játékból sem lesz Steam verzió (vagy ha igen, akkor csak jóval később…).

Forrás: PSL, WCCFTech, Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu