Sony: minél több exkluzív, felhő-stratégia, változatosság

A Sony Interactive Entertainment két vezetője is beszélt a Sony közeljövőre vonatkozó stratégiájáról.

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment (SIE) elnök-vezérigazgatója a japán Nikkeinek adott interjút, amit Sal Romano, a Gematsu alapítója lefordított a ResetErán. Ryan kihangsúlyozta, hogy ebben a konzolciklusban (azaz a PlayStation 5 számára) az eddigieknél több exkluzív címet szeretne látni. Nem zárja ki, hogy további stúdiókkal bővítse a SIE csapatát (legutóbb az Insomniac Games csatlakozott a Sony-brigádhoz).

Ryan szerint csendben, de stabilan befektetnek a csúcsminőségű PlayStation-játékokba, és biztosra mennek a rekord mennyiségű exkluzívok esetében is. Aztán megemlítette a felhős stratégiát is (itt ugye a Microsofttal közösen dolgoznak a technológián!). Folyamatos az ötletelés a redmondiakkal. Vannak érdekességek, és reméli, hogy a megfelelő időpontban bejelentheti a stratégiát. A technikai infrastruktúrát bár a Microsoft biztosítja nekik, a Sony által kínált felhős élmények PlayStation-exkluzívak (vagy pontosabban egyediek) lesznek.

A SIE bejelentette, hogy egy startup stúdióval, a Firewalk Studiosszal megállapodott, hogy egy PlayStation 5 konzolexkluzív (tehát PC-re is megjelenő…) AAA multiplayeres játékot kiadjon. A kreatív rendező Ryan Ellis, a producer pedig Elena Siegman; mind a ketten a Destiny-n dolgoztak korábban. A már majdnem három számjegyű főből álló csapatban olyanok is vannak, akik korábban az Apex Legendsen vagy a Mass Effecten is dolgoztak. A stúdió a ProbablyMonsters indie kollektíva része, ahol „az emberek az elsők” a munkakörnyezetben.

Hermen Hulst, a SIE Worldwide Studios (vagy PlayStation Studios…) vezetője a Gamesindustry-nak adott interjújában arról beszélt, hogy az ő feladata, hogy változatos játékok készülhessenek az ő felügyeletével (és az, hogy egy MULTIPLAYER projekt is úton van a főleg egyjátékos projektekre kihegyezett cég alatt, ez már erre utal…). Számára nem a játék formája vagy alakja az érdekes, hanem az, hogy változatosak, megkülönböztethetőek legyenek az adott alkotások. Olyan stúdiókkal igyekeznek együtt dolgozni, akikkel ott van valami közös: az ambíció. A Firewalkot egy erős, autonóm, bátor csapatnak nevezi, és ő először ezeket vizsgálja meg a műfajok és játékmódok leszűkítése előtt. Az a fontos, hogy az élmény egyedi legyen.

Hulst szerint az általuk készített játékok annyira megkülönböztethetőek és változatosak, amennyire ez lehetséges a Sackboytól a Dreamsig. Ezek fejlesztését továbbra is folytatják, mert ezek szolgálnak a PlayStation Studios szíveként és lelkeként… de eközben elkötelezettek amellett, hogy kísérletezzenek és új ötletekkel próbálkozzanak.

Szóval a PlayStation és a Sony évek óta tartó változása nem fog leállni.

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu