A Square Enix tiszta vizet öntött a pohárba a Marvel’s Avengers kapcsán: „csalódás” volt, de tanultak belőle

A sok panasz és kritika után a Square Enix elnöke beszélt a Marvel’s Avengers számos hiányosságáról.

 

 

A Square Enix éves vállalati beszámolójának részeként a cég elnöke, Yosuke Matsuda beszélt a Marvel’s Avengers-szel kapcsolatos problémáikról, megemlítve, hogy csak tanulni tudnak a Crystal Dynamics játékával elért „csalódást keltő” eredményből.

Hosszú nyilatkozatában Matsuda megemlítette annak fontosságát, hogy a stúdiók a saját szakterületükre koncentráljanak, és utalt arra, hogy a Crystal Dynamicsra bízva a videójáték szolgáltatásként való elkészítésének felelősségét, ez volt az egyik tényező, ami befolyásolta a végső eredményt. A Square Enix terve kezdettől fogva ez volt, hogy egy játék szolgáltatásként készüljön, és ez a sajátosság a világjárvány nehézségeivel együtt azt jelentette, hogy a fejlesztés során problémák adódtak.

„Azt is megjegyezném, hogy a „Marvel’s Avengers” igazán ambiciózus projekt volt számunkra, mivel a GaaS (Games as a Service) modellt választottuk…”

„A játék fejlesztésének utolsó fázisában számos váratlan nehézséggel küzdöttünk meg, többek között azzal, hogy a pandémia miatt át kellett térnünk az otthoni munkavégzésre. Sikerült legyőznünk ezeket a kihívásokat, és megjelentetni a játékot, de sajnos nem bizonyult olyan sikeresnek, mint szerettük volna.”

„Bár az új kihívás, amellyel ezzel a címmel megbirkóztunk, csalódást keltő eredményt hozott, biztosak vagyunk benne, hogy a GaaS megközelítés egyre nagyobb jelentőséggel bír majd, ahogy a játék egyre inkább szolgáltatásorientált lesz. Az, hogy hogyan fogunk új élményeket teremteni úgy, hogy ezt a trendet beépítjük a játéktervezésbe, kulcsfontosságú kérdés, amelyre a jövőben választ kell adnunk” – tette hozzá Matsuda.

A Marvel’s Avengers már a megjelenés előtt nem egyszer borzolta a játékosok kedélyét, és az elégedetlenség azután sem csökkent, hogy kijött a játék. Az olyan problémák, mint a fizetős power-upok, a játékos IP-jének online megjelenítése, valamint a csak mobilon elérhető tartalmak még nehezebb helyzetbe hozták a címet, mint amilyenben a megjelenéskor indult.

Forrás: PSU

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu