A SEGA csak egy feltétellel folytatja az NFT-s terveit

Ez a japán kiadó sokkal óvatosabban áll hozzá az NFT-khez és a blockchainhez mint a két kolléga, az általunk korábban már taglalt Square Enix és a Konami…

 

Novemberben közölte a SEGA a 2022-es üzleti év második negyedéves (2021 júliusa és szeptembere közötti) pénzügyi eredményeit, és itt megemlítette a cég, hogy a Microsofttal közösködve fog felhő alapú játékokat gyártani a Super Game fejlesztői környezetben, és maximum 10-15 milliárd yen (forintban 27,5-41 milliárd) közötti összeget fog költeni rájuk. A SEGA 100 milliárd yen, tehát jó 275 milliárd forint összeget kapott üzleti befektetésként, így ebből lesz keret más projektekre is, beleértve az új területeken történő befektetéseket, így igen, az NFT-t sem hagyják ki.

Az NFT-k fogadtatása nem valami pozitív (a Square Enix és a Konami előtt például a Ubisoft platformja, a Quartz kapott kritikus megjegyzéseket), és mivel a tokenekhez gyorsan hozzá lehet kötni a play-to-earn, azaz a játékért pénzszerzési gondolatot, a SEGÁnak reagálnia kellett az ügyre, és a Tweaktown fel is fedezte, hogy Satomi Haruki, a SEGA elnöke és a csoport vezérigazgatója pontosan miképp is reagált a rossz fogadtatásra.

Satomi szerint óvatosan kell megfontolniuk, hogy miképp kezelhetik a negatív elemeket, miképp tudják a japán szabályzat alatt bemutatni őket, illetve a felhasználók miket fogadnak, továbbá miket fognak elutasítani. Ezen faktorok alapján fogják meggondolni, hogy ez a küldetésük mottójához (ami magyarul Folytatólagos alkotás, örökké magával ragadás lehetne) képes-e kötődni az NFT, de ha a felhasználók pusztán pénzszerzésnek tekintik ezt, akkor szeretné, ha ezzel kapcsolatban a SEGA nem tapogatózna tovább. (Zárójelesen pedig hozzátesszük, hogy a blockchain környezeti hatása sem elhanyagolható…) És nehéz is látni, hogy pontosan miképp lehet ezt nem pénzszerző gondolatnak tekinteni.

Még a nagyot ígérő játékipari veterán Peter Molyneux is beszállt az NFT-buliba! (Eközben a Microsoft, pontosabban az Xbox és a Valve nem nagyon akar velük foglalkozni…)

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu