Állítólag élőszereplős sorozat készül a Lost Judgment-ből; a főszereplő ugyanaz lenne, mint a játékban

MOZI HÍREK – Takuya Kimura, az elismert popsztár és színész játszaná Takayuki Yagami magánnyomozót, ahogyan a Judgmentben és annak folytatásában is.

 

 

Mi játékosok rákattantunk a thriller műfajára. A Judgmentet a játékostársadalom meleg fogadtatásban részesítette, és ez a jelenség megismétlődött az újabb Lost Judgment esetében is, ami tőlünk egyenesen kiváló értékelést kapott. A két cím sikerét látva a SEGA nem akart lemaradni a közönség érdeklődéséről, ezért úgy hírlik, egy élőszereplős tévésorozat készítését fontolgatja, amely Takayuki Yagami nyomozó kalandjaira koncentrál.

Elképzelhető, hogy a főszereplőt Takuya Kimura színész alakítja majd

A videojátékokhoz való kapcsolódás azonban túlmutat majd a szokványoson, hiszen elképzelhető, hogy a főszereplőt Takuya Kimura alakítja majd, akit a rajongók jól ismernek, hiszen ő játszotta ugyanezt a szerepet a játékokban is. A színész hazájában jelentős popzenei karriert futott be, mi pedig többek között a remek Blade of the Immortal című Netflix-produkcióból ismerhetjük. Bár a SEGA még nem erősítette meg hivatalosan, a Kotaku megismétli a Nikkan Gendai japán médium által közzétett információt, ahol előrebocsátják, hogy a sorozat ideiglenes címe „The Unjudged.”

Bár ez a név nem teljesen egyezik az általunk ismert videojátékokkal, meg kell jegyezni, hogy a Japán eredeti a Lost Judgment: Sabakarezaru Kioku címet viseli, ami szó szerinti angol fordításban „Lost Judgment: Unjudged Memory.” Ezért a közösség gyorsan gyanút fogott, hogy egy valódi sorozat készül a magánnyomozós címekből.

Forrás: Kotaku

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu