A Horizon Forbidden West a fejlesztők miatt halasztották el!

Az Egyesült Királyságban a lemezes értékesítések tekintetében a második legerősebb PlayStation 5-ös rajtot felmutató Horizon Forbidden West játék halasztása mögött az alkalmazottak számára kedvező döntés állt.

 

Az indoklás a Nu.nl-en olvasható, de a ResetEra fórumon lefordították hollandról angolra, amit Mathijs de Jonge, a Horizon Forbidden West rendezője mondott. Eredetileg PlayStation 5-exkluzívként tervezték a játékot, de a Sony cross-genné módosította a terveket. Emiatt a Guerrillának több idő kellett, mert PlayStation 4-re is ki kellett hozni.

Az erőltetett menet (a crunch) ritkán történik meg a holland stúdióban, mert tudják annak hátrányait. Ezt a tervek során figyelembe is veszik. Karácsonykor tudták, hogy nem lesz munka, így mindenkinek két hét szabadság járt. A cég en bloc be lett zárva, emiatt nem volt lehetőség bemenni dolgozni. Van, aki szeret dolgozni és nem tart igényt a karácsonyi szünetre. Ez engedélyezett, és ezt a Guerrilla nem állítja meg, viszont a cég szemszögéből erős üzenet volt az ajtók bezárása.

Az Egyesült Királyságban a lemezes értékesítések tekintetében az élen nyitott a Horizon Forbidden West, ami a PlayStation 5 második legerősebb bolti rajtját mutatta fel a Marvel’s Spider-Man: Miles Morales előtt. A PS5-ös verziót a vásárlók 68, míg a PlayStation 4-es kiadást 32%-uk választotta. A Horizon Zero Dawnhoz képest 35%-kal kevesebb eladást mutatott fel Aloy, igaz, azóta a digitális (PlayStation Store) értékesítések aránya jelentősen megemelkedett. A későbbiekben az eladások még erősödhetnek, hiszen a PlayStation 5-ből konzolhiány van, és nem sokan vesznek lemezes példányt valamiből, ha azt nem tudják játszani egyből.

Ezzel a három heten keresztül éllovas Pokémon Legends: Arceus visszacsúszott a második helyre, és a dobogóra még felfért a Techlandtől a Dying Light 2: Stay Human is, de ez nem is olyan lényeges. Konkrét eladási adatokat a Sony és a Guerrilla nem közölt, de a legnagyobb játékpiacok egyikén erős kezdésről van szó, ami azért lehetett volna jobb is (a Marvel’s Spider-Man: Miles Moralest azért illett volna megelőzni).

Forrás: PSL, Gamesindustry

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu