Részben eltűnt a Steamről az Agony Unrated

A Madmind Studio 2018-ban kiadott Agony-jának cenzúrázatlan, felnőtteknek szóló kiadása hirtelen eltűnt a játékosok Steam-listájáról…

 

Az Agony egy olyan túlélő horror, ahol a pokolból kell elmenekülnünk a vörös istennő fellelésével. Ebből a Madmind Studio tervezett egy 18+ karikás változatot Agony Unrated néven, amit először technikai és jogi okokból töröltek, majd végül mégis felbukkant a Valve digitális játékboltjában. És most részben eltűnt onnan. Mindenki, aki megvette az Agony-t, ingyenesen megkapta az Unrated verziót, így az elérhetőségre nem volt hiány.

A lengyel fejlesztők egy közleményben magyarázták a Steamen, hogy az Agony és az Agony Unrated szét lett kapcsolva egymástól. Ők nem nyúltak bele a kettő közötti kapcsolatba (ezért volt az, hogy az Agony megvásárlásáért az Agony Unrated is felbukkant a játékkatalógusunkban), mert ők ezt így tervezték. Néhány, az ő játékukhoz hasonló témájú játék hasonló nehézséggel küszködik a platformon, és a stúdiónak nincs tudomása arról, hogy mi is történt. A legrosszabb az, hogy nem tudják a saját eszközeikkel egymáshoz párosítani „a két agóniát”, ezért felkeresték a Steamet, hogy mindenkinek egy kielégítő megoldás jöhessen létre.

A SteamDB szerint az Agony Unrated február 16-án csúszott el az Agony-tól, de az érdekesség ott van, hogy az Unrated változat továbbra is megvásárolható a Steamen, és mindenkinek elérhető a könyvtárában is, ha így vásárolta meg a játékot. Szóval az árukapcsolás esetében vannak bökkenők. A játékosok pedig talán túlzottan elsietik a reakciókat, ugyanis még nem tudni pontosan, hogy mi is történt, vagy mi okozta ezt.

A játék fórumán néhányan kapásból a Madmindot vádolják meg ezzel, negatív értékeléseket maguk mögött hagyva. Talán meg kellene várni a Valve reakcióját, mert lehet, hogy az egészről ők tehetnek, nem pedig a lengyel fejlesztők. A játék maga több éve, hogy megjelent, és a cenzúrát nélkülöző kiadás is már több mint három éve elérhető. Nem egy új alkotásról van szó, és a lengyel fejlesztők nem keresik degeszre magukat rajta

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu