Agony Unrated: néhány nap múlva itt is a megoldásuk az eltűnt példányokra

Aki megvette külön az Agony Unrated-et, nem érintett, de mindenki más igen; a lengyel stúdiónak megvan már, hogy hogyan adják vissza játékuk felnőtt kiadását a játékosoknak.

 

Miről is van szó pontosan? Ezt írtuk februárban: „A Madmind Studio 2018-ban kiadott Agony-jának cenzúrázatlan, felnőtteknek szóló kiadása hirtelen eltűnt a játékosok Steam-listájáról…

Az Agony egy olyan túlélő horror, ahol a pokolból kell elmenekülnünk a vörös istennő fellelésével. Ebből a Madmind Studio tervezett egy 18+ karikás változatot Agony Unrated néven, amit először technikai és jogi okokból töröltek, majd végül mégis felbukkant a Valve digitális játékboltjában. És most részben eltűnt onnan. Mindenki, aki megvette az Agony-t, ingyenesen megkapta az Unrated verziót, így az elérhetőségre nem volt hiány.

A lengyel fejlesztők egy közleményben magyarázták a Steamen, hogy az Agony és az Agony Unrated szét lett kapcsolva egymástól. Ők nem nyúltak bele a kettő közötti kapcsolatba (ezért volt az, hogy az Agony megvásárlásáért az Agony Unrated is felbukkant a játékkatalógusunkban), mert ők ezt így tervezték. Néhány, az ő játékukhoz hasonló témájú játék hasonló nehézséggel küszködik a platformon, és a stúdiónak nincs tudomása arról, hogy mi is történt. A legrosszabb az, hogy nem tudják a saját eszközeikkel egymáshoz párosítani „a két agóniát”, ezért felkeresték a Steamet, hogy mindenkinek egy kielégítő megoldás jöhessen létre.” Ez volt két hete.

Nos, azóta kiderült, hogy mi is történt. A Valve hozta meg a döntést, hogy elválassza egymástól az Agony-t és az Agony Unrated-et, mert néhány játékos direkt a cenzúrázott kiadást vette meg, és hozzáférést kapott a cenzúrázatlan verzióhoz. Ezt pedig ők nem akarták. Ezért volt az Unrated verzió 65-95%-os kedvezménnyel kapható: ez volt a Madmind bocsánatkérő kezdeményezése, de most ismét a játék Steames fórumán tájékoztatott minket arról, hogy milyen megoldás mellett tette le a garast (vagy złoty-t…?) a csapat.

Néhány nap múlva az Agony Unrated DLC formájában fog felbukkanni, amit az eredeti kiadás tulajdonosai fizetés nélkül tölthetnek le. A kommentekben pedig leírták, hogy a különálló verzióból az elmentések és achievementek teljesen támogatottak lesznek a DLC verzióban is, ami át is emeli ezeket. Korábban is már ezt a lépést alkalmazta a Madmind, ugyanis a Succubus esetében is felnőtt verziójú DLC-t adtak hozzá. Most megerősítésre várnak a Valve-tól, és részleteket nem közölhetnek. Ha megvan minden, jön a teljes közlemény.

Korrekt. Pontot tehetünk hamarosan az ügy végére…

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu