Csak jövőre érkezik a Cyberpunk 2077 kiegészítője!

A CD Projekt RED (innentől csak CDPR-ként rövidítve) felvázolta, hogy mire számítsunk a Cyberpunk 2077 körül (is), aminek eladási adatairól is közölt új részleteket.

 

Kezdjük az elején: az idén március végével befejeződött 2021-es üzleti évet értékelte a minap a CDPR. Itt Piotr Nielubowicz, a cég pénzügyi vezetője azt nyilatkozta, hogy az egyik fő feladatuk most a Cyberpunk 2077 további javítása. Az utóbbi év során kiadott nyolc frissítés jelentősen javított a játékmenet teljesítményén. Idén februárban újabb mérföldkőhöz érkezett a Night City-ben játszódó, belső nézetes akció-RPG, ugyanis megjelent a natív PlayStation 5/Xbox Series verzió, és a PlayStation 4/Xbox One/PC változat eközben szintén egy kiadós frissítést kapott. A lengyelek elégedettek a fogadtatásuk miatt.

Nielubowicz megerősítette, hogy a Cyberpunk 2077-ből kevesebb mint másfél év alatt 18 millió példányt értékesítettek. További DLC-ken dolgoznak, és készül egy jelentős kiegészítő is, amiben egy új történetszálat találhatunk. A cégen belüli változásokat a Cyberpunk 2077 indította el, és ebből a CDPR sokat tanult, és ehhez igazodva módosítottak a CD Projekt stratégiáján.

Megtudtuk, hogy a The Witcher franchise-ból eddig összesen több mint 65 millió játékot értékesítettek, és a The Witcher 3: Wild Hunt ebből több mint 40-et tesz ki! Ennek a következő generációs verzióját nem hozták nyilvánosságra (mivel a CDPR visszavette a fejlesztést az egyébként kiváló Nintendo Switch portért felelős Sabre Interactive-tól) az április-júniusi negyedévtől. Tehát Geralt házon belül kapja meg az arcfelvarrását…

A CDPR a Cyberpunk 2077 Twitterén összefoglalta, hogy mi a 2022-es terv vázlatosan: fejlesztik a kiegészítőt a CP2077-nek, aminek támogatását is folytatják; fejlesztik az új The Witchert az Unreal Engine 5-tel, miközben a harmadik rész újgenerációs kiadását is fejlesztik; a lengyelek által felvásárolt The Molasses Floodnál az egyik CDP-s franchise-on alapuló játék fejlesztése alakul; a Gwentből egy spinoffot fognak elindítani, miközben az alapjáték és a The Witcher: Monster Slayer támogatása folytatódik; végezetül koncepciós és kutatási munkálatok történnek a be nem jelentett projekteken.

Tehát van dolguk bőven…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu