System Shock Remake: már a konzolos verziókra koncentrál a Nightdive Studios?

Állítólag a stúdió már befejezte a System Shock átgondolt kiadását, és már a konzolos finomhangolásra koncentrál (ami olyan megközelítés, amit például a CD Projekt RED is követhetett volna a Cyberpunk 2077-tel…).

 

A Windows Central elbeszélgetett Larry Kupermannal az idei GDC-n (Game Developers Conference). Ő a Nightdive üzletfejlesztési igazgatója. Kitért például az ellenféltípusokra és a fegyverekre: ezek már mind elkészültek és ott lesznek a végleges játékban, de most másra koncentrálnak: pontosabban a konzolos változatokat fejleszti most a Nightdive.

Kuperman ezt egyfajta kiegyensúlyozásnak tekinti. A cél az, hogy úgy remake-eljenek, hogy úgy nézzenek ki a játékok, ahogy mi emlékszünk rá, nem pedig úgy, ahogy egy kinéztek, miközben egy 14″-os CRT monitoron nyúztuk azokat. Megemlítette a Resident Evil 2 Remake-et is, és ezzel nincs egyedül, ugyanis több fejlesztő is ezt nevezte meg inspirációként. A játék megőrizte a filozófiát, miszerint a történet többnyire változatlan maradt.

Kuperman szerint az új játékosoknak legalább részben biztosítani kell az eredeti élményt. Ez a sokkal nagyobb remake-projektekben határozottan igaz volt szerinte (és itt hozta fel a Capcom felújítását): a Resident Evil 2 alaptörténete többnyire nem módosult, de az engine le lett cserélve (RE Engine), a játékmenet pedig a ma már elavultnak tekinthető tankszerű irányítástól is eltért.

Amúgy a System Shock Remake az utóbbi hat évben elég komoly utat tett meg. Először ugyanis egy Kickstarter-projektként kezdte, és több mint 1,3 millió dollárt (akkori értéken is több mint 300 millió forintot) szedett össsze, és akkor hallottuk, hogy az elképzelést újragondolják, és közelebb maradnak az eredeti koncepcióhoz, ami nagy eséllyel be is fog jönni a Nightdive Studiosnak (hiszen így az eredetit ismerő közönségnek is kedvezni tudnak).

A System Shock Remake valamikor idén fog elindulni PC-n (és itt is mind a három nagy digitális bolton fenn lesz, azaz a Steam, a GOG és az Epic Games Store is megkapja), de a konzolos verziók még homályosak. PlayStation 4, Xbox One, Nintendo Switch? PlayStation 5, Xbox Series?

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu