Elég sötét sztorival fog rendelkezni a Forspoken

A PEGI (azaz a pán-európai korhatár-besorolásért felelős bizottság) megvizsgálta a Luminous Productions és a Square Enix játékát, és ebből többet is megtudtunk.

 

A PEGI értékelése 18-as lett, így csak felnőttek vásárolhatják meg a játékot, ami akár 2023-ra is átcsúszhat attól függően, hogy a Final Fantasy XVI mikor is fog megjelenni (erről a pletykáról korábban részletesebben is beszámoltunk). Miért ez az értékelés? A PEGI szerint erős öngyilkosságra való utalásokat, illetve erős nyelvezetet alkalmaz a Forspoken, ami a bizottság szerint egy akciü-kaland RPG lesz, amiben egy fiatal hölgy New Yorkból egy varázslatos világba jut el, miután odaveszik mindene. Meg kell mentenie mindenkit ebben a szép de könyörtelen világban, rá kellene bukkannia a valódi céljára, majd a hazajutásnak sem kéne elmaradnia.

Ezután érdemes a PEGI egyik tartalomspecifikus jellemzésébe beleolvasni: az egyik jelenetben egy kétségbeesett nő áll egy párkányon, miközben alkoholt iszik, és azon gondolkodik, hogy vajon jobb lenne-e a világ nélküle. Amikor átveti a lábát a párkányon, egy misztikus jelenség megmenti a haláltól. Később ugyanezt a karaktert egy gonosztevő karakter ingerli, aki azt mondja neki, hogy jobb lett volna elkövetnie az öngyilkosságot, ám ő nem cselekszik ennek megfelelően. Lesznek erős kifejezések (magyarul kb. a „b___za meg” a megfelelő kifejezés), de enyhébb kifejezésekre is számíthatunk.

Aztán az értékelés még kiemeli, hogy a Forspoken lehetőséget kínál a játékosoknak arra, hogy letölthető tartalomcsomagok formájában játékbeli tárgyakat vásároljanak (DLC-k, mikrotranzakciók…), amiről néhány szülőnek vagy gondviselőnek érdemes lehet tudnia. A szülőknek, gondviselőknek vagy más felelős felnőtteknek ellenőrizniük kell, hogy mit kínál a játék, mielőtt a gyermek nevében vásárolnának. Persze a játék ezen elemek megvétele nélkül is játszható. A Forspoken valósághű erőszakos jeleneteket is tartalmaz: többek között egy nőt, akire rátámad egy gengszterbanda. Ütik, rúgják, fegyvert tartanak a fejéhez. A fantasy karakterek ellen is van erőszak, akiket hátralöknek a támadások, továbbá sárga vérük lesz. A játékos karaktere alkoholos italokat rendelhet egy bárban. Ezek befolyásolják a karakter statjait, viszont ez véletlenszerűen történik majd: lehetnek negatív kimenetelek is!

A Forspoken jelen állás szerint október 11-én jön PlayStation 5-re és PC-re.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu