A Sonic Frontiers elhalasztását kérik a rajongók a SEGÁtól

A VGC korrektül összefoglalta, hogy miért is kérik a Sonic-rajongók a japán cégtől a legújabb 3D-s Sonic elhalasztását.

 

Egy rövid ideig a Twitteren egy népszerű (trending) hashtag lett a #DelaySonicFrontiers, amit a franchise rajongói használtak arra, hogy kifejezzék csalódottságukat az első játékmenetes videók láttán. A VGC írásának publikálásakor az IGN játékmenetes premierjén 72 ezer like mellett 50 ezer dislike van (böngészős kiegészítőt kell feltenni ehhez, ugyanis a Google alapból eldugja ezt a statisztikát), a harcot bemutató arány pedig azért valamelyest jobb, ugyanis 35 ezer like-ra 19 ezer dislike volt.

A kritikák jelentős része a gyenge animációkra, a nem nagyon élő nyílt világra, illetve Sonic momentumának hiányára tért ki. (Ezek a kritikák amúgy a Nintendo Wii U-ra megjelent, és ott kb. azonnal óriási bukást elkönyvelő Sonic Boom: Rise of Lyricre is applikálhatóak…) Az egyik komment szerint a Sonic Frontiers nyílt világa mintha automatizált lenne, ami furcsa, mert sok sebességnövelő panelt tettek például rugók elé. Egy másik reakció szerint ő félti a játékot, mert izgatottan várt öt éve erre a játékra, és nem elégedett, hanem inkább úgy érzi, hogy ezt már látta máshol, és ha ilyen lesz a Sonic jövője a következő tíz évben, a franchise rajongói nagy bajban lesznek.

Van, aki nyíltan azt követeli a SEGÁtól, hogy a Sonic Frontiersnek legyen egy demója a halasztás mellett. A demó mellé legyen egy kérdőív, és ennek segítségével a japán kiadó a véleményeket fel tudná mérni. Viszont Sven Joscelyne, a Sonic Stadium rajongói oldal alapítója, aki az IGN-nél eközben a nemzetközi kiadóigazgatói posztot is betölti, nem lát esélyt a játék elhalaszására, ugyanis a fő problémát az alap koncepcióban és játékmenetbeli megközelítésében látja, így a buggyomlálás és tartalmi bővítés nem segítene a halasztással.

Hozzátette, hogy a Sonic Frontiers egy hiperrealisztikus, harcközpontú játék, ami a filmekből merít, és inkább Sonic atlétikájára, nem pedig a fizikára és momentumra építő játékmenetre hagyatkozik. Bár elfogadja, ha ez a cél, ő nem ebben reménykedett, és majd kiértékeli, ha megjelenik. Ha télre kifinomul, szórakoztató lehet a rajongóknak, de a halasztást nem tekinti szükségesnek. El kell fogadni, hogy a Sonic Teamnek megvannak a céljai.

Ebből nehéz lesz feltápászkodnia a még hónapokra levő játéknak.

Forrás: VGC

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu