PlayStation VR2: vajon elég VR-headset lesz a rajtkor?

A Sony tervei részben kiszivároghattak, és nem biztos, hogy az általunk megismert adat kellően magas lesz.

 

A Bloomberg arról írt „a témában jártas forrásaira” hivatkozva, hogy az üzleti év végéig, azaz 2023 márciusának végéig két millió PlayStation VR2 virtuális valóság-headsetet kíván legyártani. A tömeggyártás állítólag szeptemberben indult el, és még nem futott a cég az ellátási láncból adódó korlátozásokba, de a gyártási tervek még módosulhatnak attól függően, hogy milyen kereslet mutatkozik az újgenerációs VR-eszköz iránt.

A Sony Interactive Entertainment tervei a Bloomberg szerint egymáshoz hangolják a PlayStation VR2 megjelenését (ennek pontos időpontjáról, továbbá az árazásról sem tudunk még…) a PlayStation 5 készlethiányának feloldásával, ugyanis az ellátási láncban több „üvegnyak” korlátozza a konzol elérhetőségét annak 2020 novemberi megjelenése óta. Így a Sony-nak lenne egy kisebb marketinges mozgástere, ugyanis egyszerre erősítené fel a PlayStation 5 elérhetőségét, és mellette a polcokon lenne a PlayStation VR2 megfelelő készletekkel. A Bloomberg megkeresésére a Sony Interactive Entertainment szóvivője nem kívánt nyilatkozni.

De gondoljuk át ezt az egészet. 2023 elején lesz a PlayStation VR2 rajtja. Az 3-4 hónapra van, de legkésőbb márciusban el fog jutni a boltokba az erősebb hardver, mert fix, hogy a Sony ebben az üzleti évben akarja elkönyvelni a headset rajtját. Viszont mennyit kérnek érte? Ez azért jogos kérdés, mert augusztusban sokkoló hír volt, amikor a cég simán bejelentett egy áremelést mindenhol, leszámítva az Egyesült Államokat. Ezért lett egy PlayStation 5 Standard Edition (a pletykák szerint lesz egy áttervezett modell, amihez külön csatlakoztatni lehet a Blu-ray meghajtót…) 500 euró helyett 550, és ezért lett az eddig kb. 200 ezres hardver ára 220 ezer, holott közel két évvel a konzol megjelenése után általában már az árcsökkentés szokott a téma lenni.

Bár értjük a Sony logikáját, minden a PlayStation VR2 árán múlik. Ha ezért is elkérnek 500 eurót, akkor (az addigra esedékes, és szinte biztos forintromlást is belekalkulálva) fél millió forint lesz a headset és egy PlayStation 5…

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu