Árat emel a Microsoft is: drágul az Xbox Series X és a konzolos Xbox Game Pass!

Ilyen eddig soha nem történt, hogy egy konzolgeneráció során két cég is árat emelt a megjelenés után, holott éppen az ellenkezőnek kellene történnie!

 

A The Verge számolt be arról, hogy a világ legtöbb országában augusztus elsejétől emelni fogja az Xbox Series X árát. Ez alól kivétel az Egyesült Államok (nahát, itt is kivételeznek, ahogy a Sony-nál…), Japán, Chile, Brazília és Kolumbia. Így a jelenleg 500 eurós konzol 550 eurós lesz, azaz ugyanannyit kell fizetni érte, mint a PlayStation 5 Standard Editionért. Pedig pont az olcsóbb árra építve a Microsoft építhette volna stratégiáját, de nem, a cég szerint félgenerációs frissítésként szánt konzol is inkább követi a kizsákmányoló stratégiát.

Az Xbox Game Pass is drágulni fog július 6-ától a legtöbb országban, kivéve Norvégiát, Chilét, Dániát, Svájcot, illetve Szaúd-Arábiát. Az eddig havi 10 dollár/euró helyett 11-et kérnek érte, az Xbox Game Pass Ultimate pedig havonta 15 euró lesz. Itt kihangsúlyoznánk, hogy a PC Game Pass (tehát a PC-s előfizetés), továbbá az Xbox Series S ára nem változik! Csak a drágább Xbox, és a konzolos Game Pass érintett az áremelésben!

Az Xbox Game Pass áremelése a havonta előfizető játékosokat augusztus 13-áig (Németországban pedig szeptember 13-áig) nem érinti, de az új előfizetők már július 6-ától kell, hogy többet fizessenek. Az egy évre érvényes kóddal előfizetőknek pedig az előfizetés megújításakor lesz csak áremelés. Milyen vicces, pár napja mondta a Microsoft, hogy az Activision Blizzard King felvásárlása után nem fognak árat emelni. Hát, megtették előtte!

„Évek óta tartjuk a konzolok árait, és az árakat az egyes piacok versenykörülményeihez igazítottuk,” mondta Kari Perez, az Xbox kommunikációs vezetője egy nyilatkozatban. Erre pedig annyit tudunk mondani, hogy nem ma jöttünk le a falvédőről. Szóval aki a drágább Xbox Series megvásárlásában gondolkodik, még van kicsivel több mint egy hónapja, mielőtt drágulna…

Forrás: Gematsu

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu