Baldur’s Gate III: Tactician nehézségi szint, ha fenékberúgást akarunk

A Divinity: Original Sin 2-ből, a Larian előző játékából is átvett pár koncepciót a belga stúdió, hogy valóban nehéz dolgunk legyen.

 

A Baldur’s Gate III utolsó alkalommal kapott Panel From Hell közvetítést a megjelenése előtt, és itt a Larian a játék legnagyobb kihívást biztosító nehézségi szintjéről, a Tacticianről beszélt. A Divinity: Original Sin 2 példáját követve agresszívabb és jobb statisztikákkal rendelkező ellenségek lesznek, ami csak a kezdet. Ennél többet is kapunk a nyakunkba, akár szó szerint is, ha nem készültünk fel kellően a kalandokra…

Matt Holland, a Larian vezető harci tervezője elmagyarázta: „[A Tactician] két rétegből áll: van az alapréteg, amelyet a játék összes karaktere megkap – ez az alap, mint például a HP növelése vagy az, hogy könnyebben el tudnak téged találni. Aztán ott van a helyi réteg. Végigmentünk a játékunk minden egyes harcán, és apránként „megfűszereztük” azokat, hogy a harc egy kicsit még jobban csillogjon és még nehezebb legyen.”

Be is mutatták egy példában úgy, hogy összevetették a Baldur’s Gate III Balanced (azaz normál) nehézségi fokozatával az egyik harci jelenetet. Balanced szinten a monkpáros képes volt a koboldokat legyűrni a városon áthaladva. Egyszer ki lettek ütve, de ezt leszámítva a harcokat egészen jól teljesítették. Tactician szinten viszont a koboldok tüzes nyilakkal rendelkeztek, a város főbejárata pedig olajjal és robbanékony hordókkal lett telepakolva. Egy körön belül egy monk kidőlt, a második pedig alig maradt talpon. Holland szerint brutális a mesterséges intelligencia, és olyan érzést akarnak kelteni, mintha egy olyan játékmester ellen játszanánk (dungeon master, azaz DM; mivel a Dungeons & Dragonson alapul a játék, az elképzelés jogos, és az egy asztali társasjáték…), aki a határainkat akarja feszegetni.

Úgyhogy ha esetleg nem menne olyan jól, akkor a hiba nem a játékban lesz, hanem bennünk, mert a gép rá fog állni azokra, akik több körön tartó, „koncentrációs” spelleket használnak. A Baldur’s Gate III-ról nemrég írtuk, hogy PC-n augusztus 3-án már megjelenik, de cserébe PlayStation 5-ön csak szeptember 6-án rajtol el.

Forrás: PCGamer

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu