[GSC 2023] Phil Spencer: nem szűnik meg az Xbox Series S, de kényszermegoldás jöhet!

Az Xbox-vezér az eddig kötelezően használt megközelítésén változtathat, ami a fejlesztőknek lesz kedvező.

 

Az Xbox Series S-t tekinti a Microsoft a jelenlegi konzolgeneráció alapmodelljének, míg az Xbox Series X a félgenerációs frissítés. Erről régebben már beszámoltunk, ahogy arról is, hogy az XSS visszafogja a fejlesztőket, beleértve a Larian Studios-t is, akik a Baldur’s Gate III Xboxos verzióján dolgoznak (erre ma még visszatérünk). Az Eurogamer interjút készített Phil Spencerrel, ahol a témák között felbukkant az Xbox Series S is:

„Nem látok egy olyan világot, ahol elhagyjuk az Xbox Series S-t. Ami a paritást [egyenlőséget] illeti, nem hiszem, hogy hallottad tőlünk vagy a Larian-tól, hogy ez a paritásról szólt volna. Szerintem inkább arról van szó, hogy a közösség beszél erről. Vannak olyan funkciók, amelyek ma az [Xbox Series] X-en vannak, de az [Xbox Series] S-en nem, még a saját játékaink is érintettek. Ilyen például a sugárkövetés (ray tracing), ami az XSX-en működik, de az XSS-en bizonyos játékokban nem. Tehát egy Xbox Series S-vásárló, aki nagyjából feleannyit költött, mint egy Xbox Series X-vásárló, megérti, hogy nem ugyanúgy fog futni. Szeretném biztosítani, hogy a játékok mindkettőn elérhetőek legyenek, ez a mi feladatunk platformtulajdonosként, és erre törekszünk partnereinkkel együtt. És úgy gondolom, hogy a Lariannal ezt el is fogjuk érni. Szóval nem aggódom emiatt túlzottan, de tanultunk néhány dolgot ezen keresztül. A 300 dollár alatti belépőszintű konzolos ár jót tesz az iparágnak. Szerintem ez fontos, a Switch képes volt erre, ami a hagyományos, tévére köthető konzolokat illeti. Szerintem ez fontos. Szóval elkötelezettek vagyunk,” mondta Spencer.

Szóval vizuális funkciókban már vannak eltérések a két konzol között, de a játékmenetben eddig még nem nagyon volt példa rá… ám lesz. Viszont mi a helyzet az árral? Spencer nyíltan kimondta, hogy az Xbox Series S nem fog olcsóbb lenni, így 300 dollárnál/eurónál lejjebb nem fognak menni. Csakhogy a VG247 egyik szerkesztőja, Alex Donaldson azt írta a Twitteren, hogy a kulisszák mögött a fejlesztők egyszerűen a hátuk közepére kívánják a kisebb Xbox Series konzolt, és a Microsoftnak gyorsan lépnie kellene, hogy ne kelljen mindennek mindkét gépen futnia, és akár Xbox Series X-exkluzív funkciókon, esetleg játékokon kellene gondolkodnia a redmondi cégnek.

Jerret West, az Xbox marketinges igazgatója a Gamesindustry-nak pedig azt nyilatkozta, hogy a Starfield lesz az Xbox rajtpisztolya, és sok olyan, még el nem mondott történetük (belsős, first-party játékuk) van, ami 2024-ben és 2025-ben jelenik meg: „Ez az én szememben a kapu, szinte a startpisztoly, ami szerintem egy többéves váltóverseny lesz a first-party címek között. Nagyon úgy érzem, hogy ez a következő néhány évben zajló váltófutás rajtpisztolya, így marketingesként nagyon izgatott vagyok emiatt. És ha a Game Pass-t és a harmadik féllel való kapcsolatainkat is belevesszük… A külsős támogatásunk, amely a Game Passba illeszkedik (de csak a mi platformunkon is) szintén kritikusan fontos. Úgy gondolom, hogy egy olyan időszakba lépünk, ahol ez a kezdete valaminek, ami igazán különleges lesz a következő évek során. Ott ültem, és ugyanazt a [Starfield bemutatót] néztem, mint te ma reggel, és azt gondoltam… ez tényleg a kezdete valaminek, ami aztán elvezet a Forzához, majd 2024-ben a Hellblade II-hez, és gondoljunk a Towerborne-ra, ami a Gamescomon van, az Avowed-re, és vannak olyan történetek, amiket még nem mondtunk el, és amelyek 2024-ben és 2025-ben fognak kibontakozni.”

Szóval ki lehet mondani a Microsoftról, hogy bizakodó.

Forrás: WCCFTech, WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu