Konzolokra is jön az AMD FSR 3, de a PlayStation 5 még problémákba futhat!

Mivel a PlayStation 5 és az Xbox Series is AMD technológiára épül, a 2020-ban megjelent új konzolgeneráció képes az FSR új szintjét is bevetni.

 

A minap PC-n elindult az AMD FSR 3 PC-n, de két, nem éppen sikeres játékban bukkant fel a képkockát generáló technológia (Forspoken, Immortals of Aveum), ami viszont így is jelentősen megerősíti a játékok teljesítményét. A közvetlen rivális, az Nvidia DLSS 3 eredményeivel összevetve az Immortals of Aveumban az AMD győzni tudott, de cserébe sokkal hajlamosabb a szaggatásra.

A Gamescomon az AMD bejelentette, hogy az FSR 3 konzolokra is meg fog jelenni, de ehhez az is kell, hogy a fejlesztők támogassák a technológiát, amihez a „pirosak” több felvételt is állítottak (az interpoláció előtti és a felskálázás utáni frame rate minimum 60 FPS kell, hogy legyen, és ezt tolja fel az FSR 3 120-ra). Az egyik elváráson sokan el is hasalnának, ugyanis nem egy játék konzolos verziója van limitálva 30 FPS-re (például a Remedy Entertainment is így tervezte az Alan Wake II-t, aminek viszont lesz egy izmosabb Performance módja is, erről nemrég írtunk).

Az Ascendant Studios, az Immortals of Aveum fejlesztői a hírlevelükben erősítették meg az AMD FSR 3 konzolos megjelenését, és a 60 FPS-t tudó Performance módú játékokban ha HDMI 2.1-es kijelzőnk van, a frame rate 120 FPS lehet, de például a Gotham Knights, a Redfall, és a Starfield esetében nem lenne szerencsénk. A PlayStation 5 esete különösen érdekes ehet: az FSR 2 egy DX12-alapú helyettesítő swapláncot használ, amely aszinkron módon kezeli az optikai áramlási és képkocka-generálási feladatokat. A GPU Open blogposztja technikai részletekbe bonyolódik, de összefoglaljuk érthetően.

A PlayStation 5 esetében ott lehet baj, hogy az Unreal Engine 5-ös plugin kínál egy alternatív opciót a Windowson kívüli platformoknak, de az nem működik azinkron módon, és a PlayStation 5 emiatt gyengébb teljesítményre lesz képes, így az Xbox Series lépéselőnyt nyerhet az AMD FSR 3 implementációjával, hacsak a Sony nem lesz képes valahogy a hiányosságát kiküszöbölni…

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu