Hollywood legbénább döntése?! Ez a színész élete lehetőségét szalasztotta el…

MOZI HÍREK – Az egyik legnagyobb mozi-klasszikus, amit Hollywood valaha produkált, az az Elfújta a szél (Gone with the Wind). Most megtudhatod, melyik színész utasította vissza Rhett Butler szerepét, mert nem tudta elképzelni, hogy a filmből akárcsak egy dollárt is keressen!

 

 

Hollywood korai éveiben egy színész szerepének megszerzése bonyolultnak bizonyulhatott. Ugyanis, ha egy olyan stúdióval állt szerződésben, amelyik nem a filmet készítette, akkor stúdiók közötti tárgyalásokra volt szükség.

Amikor elindult az Elfújta a szél mozivászonra adaptálásának projektje, a producer, David O. Selznick közel harminc hivatásos színésznő meghallgatásával találta meg a maga Scarlett O’Haráját: Vivien Leigh lett az.

Már csak Rhett Butlert kellett kiválasztani a férfi főszereplőnek. Clark Gable azonban csak a második választása volt. A színész szerződésben állt az M.G.M.-mel. Utóbbi csak akkor „adta volna kölcsön” Selznicknek, ha a filmből származó nyereség felét ők kapják.

Selznick ehelyett Gary Cooper színészhez fordult, aki szintén befutott sztár volt, és a Búcsú a fegyverektől, a Mr. Deeds, A vágy és Az álmok kertje hőse. Coopernek felajánlották a szerepet, de ő is szerződésben állt a Samuel Goldwyn stúdióval, amely határozottan elutasította, hogy kölcsönadja neki a szerepet.

Selznick nem adta fel, és körbejárta a stúdiót, hogy közvetlenül Cooperrel beszéljen. Arra kérte, hogy bontsa fel a Goldwynnal kötött szerződését, és fogadja el Rhett Butler szerepét. A színész azonban kategorikusan visszautasította. A producer számára hidegzuhanyként ért a dolog, hiszen négyszemközt suttogva értesült Cooper megjegyzéseiről:

„Az Elfújta a szél Hollywood történetének legnagyobb bukása lesz. Örülök, hogy Clark Gable lesz Hollywood történetének legnagyobb bukása, és nem én!”

A csalódott Selznick végül vonakodva elfogadta az M.G.M. feltételeit, és ennek ellenére felvette azt a színészt, akit megfelelőnek tartott a szerepre.

Végül az Elfújta a szél nemcsak a legjobb színésznek járó Oscar-jelölést hozta meg Clark Gable-nek, hanem az a film lett, amely az inflációval kiigazítva máig minden idők legnagyobb sikerfilmje!

Ha 2023-ban kerülne a mozikba, akkor több mint 4 milliárd dolláros bevételt hozott volna. Még az azóta a mozikban megjelent hatalmas sikereket is megelőzve. Gary Cooper állítólag egész életében bánta, hogy visszautasította a szerepet. Hector Arce a színészről írt életrajzában évekkel később ezeket a szavakat tulajdonította neki:

„Ez volt az egyik legjobb szerep, amit Hollywood-ban valaha felajánlottak… De én nemet mondtam. Nem láttam magam olyan jól kinézni, és később, amikor láttam, hogy Clark Gable tökéletesen játssza a szerepet, tudtam, hogy igazam volt.”

Forrás: The Vintage News, Allociné

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu