Hi-Fi Rush: a Nintendo Switch port hatalmas húzás lenne

Korábban pletyka formájában hallottuk már, hogy a Tango Gameworks váratlanul Xbox Series-re és PC-re megjelent játéka egy rivális konzolon is megjelenhet, de mi van akkor, ha nem a PlayStation 5-ről van szó?

 

Alig egy héttel 2024 kezdete után már fel is bukkant ez a pletyka a 2023. január 25-én teljesen váratlanul megjelent játékról. Aki hardcore Xbox-fanboy, nagy vérveszteségnek tekintené a Hi-Fi Rush PlayStation 5-ös, vagy inkább Nintendo Switch-es verzióját (a Microsoft jóban van a Nintendóval, a Sony-val nem nagyon!), de mások pedig logikusnak tekintik a portot, látva a játék korát, így aki ki akarta próbálni a Tango Gameworks amúgy valóban kiváló alkotását, bőven volt rá ideje és lehetősége az Xbox Game Passon.

A Hi-Fi Rush jó hangulata, élénk színhasználata és könnyen megtanulható játékmenete miatt illene is a Nintendo nagy sikernek örvenő hybrid konzoljához. Szeptemberre már több mint 132 milliót adtak el a Switch-ből, és ha erre megjelenne a játék, akkor az Xbox ebből kanyaríthatna magának egy kicsit (korábban többször is kifejezte erre vonatkozó szándékát). Viszont a japán cég szemszögét se feledjük: készen áll-e a Nintendo arra, hogy felbukkanjon náluk az Xbox Game Pass? A redmondiak bevallottan szeretnék, ha más platformokon is felbukkanna az előfizetéses szolgáltatás, és itt is inkább a Nintendóban látunk potenciált arra, hogy igent mondjon; a Sony tűzzel-vízzel ellenkezne.

Ezt leszámítva van egy másik aspektus is. A Hi-Fi Rush nem egy grafikailag forradalmi játék, ugyanis cel-shaded vizuális stílust akalmaz. Ebből adódóan a ritmikus játékmenetét nem kell jelentősen elrondítani, hogy megfelelően fusson a Switch-en, de cserébe tökéletes teljesítmény kell, ugyanis a ritmikus játékmenetet alaposan elronthatja, ha a játék hirtelen szaggatni kezd.

Már csak az a kérdés, hogy ha valóban lesz új port a Hi-Fi Rushból, akkor mikor fog megjelenni. A „mire?” kérdés is nyitott kapu, de ott nagyobb eséllyel lesz a „Switch” a helyes válasz és nem a „PlayStation 5”.

Forrás: GameRant

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu