Avowed: alkalmazni fogja-e az Obsidian a Mortal Kombat 1-féle fordulatot?

A Pillars of Eternity-ben, az Obsidian Entertainment korábbi IP-jében is alkalmazta a stúdió ezt a fordulatot.

 

Kissé spoilerezni fogunk a Pillars of Eternity kapcsán. Az Avowed lesz a stúdió következő játéka, és ez egy belső nézetes RPG lesz a Pillars of Eternity-ben látott sötét fantasy világában, az onnan ismerhető helyszínekkel és történeti elemekkel. Viszont el kellene gondolkodnia a stúdiónak azon, hogy a NetherRealm Studios játékának, a Mortal Kombat 1-nek megközelítését be kellene vetni. Ez a játék ugyanis a franchise idővonalát és világát rebootolta. Ennek eredménye volt például az, hogy Liu Kang egy tűzistenné vált, míg a veterán rosszfiú Shao Kahn szerepe jelentősen csökkent.

A Pillars of Eternity (aminek két része 2015-ben és 2018-ban jelent meg) egy epikus történetet adott elő az ősi istenekkel és azok titkaival, fényt derítve a lélekerő hajtotta varázslatokra és az ehhez vonatkozú életciklusokra Eora területén. Csakhogy a második rész végén az Obsidian hatalmas fordulatot dobott a játékosok nyakába: Eothas, az egyik élő isten Eorában, akinek inkarnációja a főhős otthona alól indult (így a főhős követte a nagy lépéseit a fő küldetésben), közölte, hogy megtöri a lélekciklust, amivel Eora létezését és utóéletét megváltoztatná, csakhogy az eredményét nem láthattuk egy nagy cliffhanger jóvoltából. Ezzel valószínűleg sok játékos lendületből káromkodott, amikor így ért véget a stúdió játéka…

Ha az Avowed egy előzménytörténet lesz, vagy nincsen semmi köze a Pillars of Eternity II: Deadfire-höz, akkor ez nem lenne annyira érdekes, ugyanis a PoE II-ben látott isteni cselekedet akkora változásokat hoz el, hogy ezt fel kellene fedezni, és ezzel a világot és a történetet is rebootolni lehetne, hasonlóan a Mortal Kombat 1-ben látottakhoz. Ráadásul így a franchise-ot nem ismerő játékosok számára is egy új belépő pontot lehetne teremteni az Xbox Series-re és PC-re készülő Avoweddal.

Csakhogy mindez az Obsidianon múlik, nem rajtunk.

Forrás: GameRant

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.