Xbox Series S: egy gépi tanulású modellt törölt a Microsoft? [VIDEO]

Állítólag egy hardverfrissítést kapott volna a kisebb Xbox, amit végül elvetett a Microsoft.

 

RedGamingTech lent beágyazott videójában egy olyan pletykáról van szó, ami egy frissített Xbox Series S-re tért ki. Ebben a konzolban egy RDNA 3-alapú grafikus chip lett volna, a specifikációk általában véve jobbak lettek volna, több memória lett volna a készülékben, illetve olyan gépi (mély) tanulási funkciók is lettek volna, amik a felskálázásban segítettek volna. Csakhogy ezt a projektet a redmondi cég gyorsan elvetette, ugyanis a rendszer APU-ja (egy lapkára helyezett processzor és grafikus chip; PC-kben ilyen például a nem F jelű Intel Core processzorok, vagy a G jelű AMD Ryzen CPU-k) még ki sem volt igazán dolgozva. Egy Xbox Series X frissítéssel istervezett a Microsoft, de ezt még korábban lesöpörte az asztalról.

Miért nem valósult meg a két Xbox Series frissített verziója? RedGamingTech forrásai szerint több indok is van. Először is attól tartott a Microsoft és néhány fejlesztő, hogy túl sok konzolverzió lett volna a piacon (a szaturáció miatt aggódtak), és egyszerre négy verzió több bajt okozott volna. Az Xbox Series S frissítése esetében a marketing is bajos lett volna, ugyanis nehéz lett volna a cégnek úgy hirdetni egy konzolt, ami erősebb az alapverziónál, de gyengébb az Xbox Series X-nél.

Ebből adódóan már logikusnak hangzik a Microsoft kommentje, miszerint az Xbox Series S-t tekintik a kurrens-gen konzoljuknak, és az Xbox Series X-et nevezték meg félgenerációs frissítésnek. Eközben a Sony és a Microsoft is dolgozik már a következő konzolgenerációra szánt hardveren, és a redmondiak esetében hallottunk már olyan pletykát, miszerint az egyik konzolverzió (az olcsóbb modell) egy Nintendo Switch-klón lenne, amin helyileg futtathatjuk a játékokat, és dokkolhatjuk is.

Hivatalosan annyit mondott a Microsoft, hogy az új Xbox az eddigi legnagyobb technológiai ugrás lesz. Csak ennek mekkora ára lesz?

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu