PlayStation 5 Pro: 120 FPS és 4K – ezekre építi a Sony a marketingjét? [VIDEO]

A Sony félgenerációs frissítéséről, a PlayStation 5 Pro-ról újra hallani egyet s mást, ezeket foglaljuk össze.

 

A lent beágyazott videóban Moore’s Law is Dead arról beszélt, amiről az NXGameről Michael számolt be. Néhány névtelen forrás szerint a félgenerációs hardverfrissítésben lesz mesterséges intelligenciát használó grafikus felskálázás, amit például az Nvidia videókártyáin a DLSS-sel érhetünk el. Ez a technológia már jó ideje fejlesztés alatt áll, és az erősebb specifikációknak köszönhetően a Sony úgy fogja majd hirdetni a PlayStation 5 Pro-t, hogy azt 4K felbontáson, 120 FPS frame rate-tel használhatjuk.

Ez nem jelent natív felbontást, de a cégnek erről nem kell beszélnie, ugyanis manapság a felskálázás és a képrekonstrukció is gyakran alkalmazott technológia. 2016-ban, amikor a PlayStation 4 Pro checkerboard felskálázást használt, még nem volt a technológia ennyire elterjedve (és akkoriban ez a megoldás volt az egyike a néhány, a fogyasztóknak elérhető felskálázásnak). Michael szerint a fejlesztőknek lesz egy kis munkája az MI-s felskálázás implementálásához, de a teljesítmény növelése érdekében nem sok feladatuk lesz pláne akkor, ha VRR-képes (változó képfrissítési rátát támogató) 40 FPS móddal rendelkező címekről van szó. A legtöbb Sony-fejlesztésű PlayStation 5-játékban van ilyen, így a cég előre felkészülhetett.

Serkan Toto, egy jól ismert elemző a CNBC-nek pedig azt mondta a PlayStation 5 Pro-ról, hogy a játékiparban lényegében mindenki úgy látja, hogy a konzol 2024 második felében meg fog jelenni, és ez jól össze fog illeni a Grand Theft Auto VI-tal. Toto szerint „a teljes játékipar számára egy karon lövés lesz”, azaz hirtelen pozitív hatással lesz az iparra, felbátorítva azt az új tevékenységekre (tehát nem negatív konnotációjú a gondolat; a lábon lövés lett volna az).

A PlayStation 5 Pro még nem hivatalos, és annyit már hallottunk róla, hogy Zen 2 alapú processzorral rendelkezik, így kordában tartva a konzol árát. Az MI-s felskálázás nagy újítás lesz (ilyesmit konzolon még nem láttunk), ha igaz a pletyka.

Forrás: WCCFTech, CNBC

Spread the love
Avatar photo
theGeek is here since 2019.

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu