Ez gyors volt: már le is zárult a Nintendo-Yuzu pereskedés!

Úgy tűnik, a Yuzu a Nintendo döntő győzelme után teljes egészében kénytelen lesz leállítani a működését…

 

 

A Nintendo Switch Yuzu emulátorának készítői 2,4 millió dollárral tartoznak a Nintendónak, miután megegyeztek a Legend of Zelda: Tears of the Kingdom fejlesztőjével a nyílt forráskódú emulátor miatti perben. A Nintendo többek között szerzői jogok megsértésével, a Nintendo Switch védelmének megkerülésével és az említett megkerülési technológiák Yuzu néven történő értékesítésével vádolta az emulátor készítőit.

A Yuzu egy ingyenes Nintendo Switch emulátor, amely 2018-ban jelent meg, hónapokkal azután, hogy a Nintendo piacra dobta a Nintendo Switchet.

Ez egy olyan szoftver, amellyel az emberek Nintendo Switch-játékokat játszhatnak számítógépükön vagy telefonjukon. Köztük a Tears of the Kingdomot. Utóbbira a Nintendo a perben hivatkozott, mondván, hogy a Yuzu segítségével az emberek a játék kiszivárgott példányaival játszhattak korábban. Konkrétan a Nintendo szerint több mint 1 millió ember játszott a játékkal a megjelenési dátum előtt a kiszivárgott példányok miatt. A Yuzu maga nem kínál kalóz vagy kiszivárgott játékokat. Azonban a Nintendo azért vette célba a céget, mert az emulátor egyike azon kevés lehetőségeknek, amelyekkel ezeket a játékokat játszani lehet.

 

Ég veled, Yuzu!

 

A pénzen túl a megegyezés feltételei azt is előírják, hogy a Tropic Haze-nek teljesen le kell állítania a Yuzu működését. Semmilyen módon nem terjesztheti, és nem forgalmazhatja a weboldalán vagy a közösségi médiában. A Yuzu domainnevéről is le kell mondania.

A Discordon közzétett nyilatkozatában a Yuzu készítője, Bunnei megerősítette, hogy minden, ami a Yuzuval kapcsolatos, offline lesz.

„A kalózkodás soha nem állt szándékunkban, és úgy gondoljuk, hogy a videójátékokkal és a videójáték-konzolokon történő kalózkodásnak véget kell vetni. A mai nappal kezdődően offline állapotba visszük a kódtárolóinkat, megszüntetjük a Patreon fiókjainkat és a Discord szervereinket, és hamarosan a weboldalainkat is bezárjuk” – írta Bunnei. „Reméljük, hogy cselekedeteink egy apró lépés lesznek afelé, hogy véget vessünk az összes alkotó művével kapcsolatos kalózkodásnak”.

A Yuzu és a Nintendo 3DS emulátor Citra weboldalát, Patreon oldalát és GitHub tárolóit egyaránt lekapcsolták. A Discord csatorna továbbra is online marad.

A Tears of the Kingdom kiadója köztudottan szigorúan bánik a szellemi tulajdonával. A Nintendo már több pert is megnyert a RomUniverse-hez hasonló kalózjátékos oldalak ellen. Több mint 2 millió dollár kártérítést ítéltek meg neki. A Nintendo hírhedten üldözött egy állítólagos Nintendo Switch-hackert is, Gary Bowsert. Letartóztattak és vád alá helyeztek Switch-hackek eladása miatt.

Bár már kiengedték a börtönből, Bowser még mindig tartozik a Nintendónak 10 millió dollárral; a börtönben 175 dollárt fizetett a Nintendónak abból a pénzből, amit a börtön könyvtárában és konyhájában dolgozott.

A Nintendo és a Yuzu peres ügye ismét vitát indított el az emulációról – arról, hogy az emuláció önmagában illegális-e. Az emuláció rajongói természetesen nem hisznek ebben. Sokan a Yuzut és más emulátorokat a videójátékok megőrzésének fontos eszközének tekintik. A Nintendo nyilvánvalóan nem ért egyet ezzel.

Bunnei, a Yuzu egyik készítője a csoport Discord-oldalán tett közzé egy üzenetet a megegyezéssel kapcsolatban, amelyben azt írták, hogy minden Yuzu-kódot, Patreon-fiókot és Discord-szervert is leállítanak.

Forrás: The Verge, ResetEra

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu