Final Fantasy XVI: egy területen már biztos, hogy minden mást felülmúl a PC-s változat…

Naoki Yoshida, a Final Fantasy XVI producere nemrég beszélt a PC-s portról, és úgy tűnik, egy téren kiemelkedő lesz a játék: ez pedig a rendszerigény.

 

 

Az igazsághoz tartozik, hogy a Square Enix akár már 2024 elején is kiadhatta volna a Final Fantasy XVI-ot. Ám már akkor figyelmeztettek, hogy nem sietik el a dolgot. Éppen tegnap számoltunk be arról, hogy a Final Fantasy XVI PC-n közelebb van, mint gondoltuk. Hiszen az RPG az „optimalizálás utolsó fázisain” megy keresztül. Úgy tűnik, még néhány hetet kell várnunk arra, hogy az RPG debütáljon a PC-s digitális boltokban, mint a Steam és az Epic Games.

A PC-s játékosok megszokták, hogy megnézik a megvásárolni kívánt címek rendszerkövetelményeit. Ezzel kapcsolatban Naoki Yoshida, a játék producere a Game Informernek adott interjújában elmondta, hogy a követelmények kissé magasak lesznek. „Ami a fejlesztés jelenlegi szakaszát illeti, most próbáljuk kidolgozni az optimalizálás utolsó fázisait.”

„Ez fogja meghatározni, hogy mikor tudjuk majd kiadni a PC-s verziót – a rendszerkövetelmények és a PC-s specifikációk, amikre a játékosoknak szükségük lesz, szóval ezt próbáljuk kitalálni” – mondta a Square Enix kreatívja.

A továbbiakban elmondja, hogy ezek magasak lesznek. „Természetesen a PC-s követelmények egy kicsit magasnak tűnnek” – olvasható a PC Gamerben is. A Square Enix 2023 végén beszélt az FF16 PC-s változatáról. Mindenekelőtt SSD-t ajánlott a következő okok miatt: „Még ha mindent megteszünk is a GPU beállításáért, nagyon nehéz HDD-t használni a Final Fantasy XVI-hoz, egy olyan játékhoz, ahol a betöltési idő a lényeg része. Mindent megteszünk az optimalizálás érdekében, amennyire csak lehetséges, de a hardveres korlátokkal egyedül nem tudunk mit kezdeni, ezért kérjük, tekintsék az SSD-t szükségszerűnek”.

 

Hogy áll a Final Fantasy XVI?

 

Úgy néz ki, az FF16 PC-s változata szépen alakul. Maga az alapjáték nagyon epikus és látványos, de a hagyományosabb rajongók számára megosztó lehet. Mivel rendkívül moziszerű, néha érezni a 11 órányi mozgókép súlyát. Ez rányomja a bélyegét a PC-s portra is. Kicsit leegyszerűsítettnek és gombnyomogatósnak tűnhet, de a játék ügyel arra, hogy jó nagy ellenségek és új képességek sokaságát hozza létre. Összességében egy olyan játékról van szó, ami nagyon átgondoltnak és szeretettel kidolgozottnak tűnik.

Forrás: Game Informer, PC Gamer

Spread the love
Avatar photo
"Historian by profession, gamer since historical times."

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu