Cyberpunk 2077: kurrens-gen konzolon is demó, de van egy trükk!

Nem gondoltuk volna, hogy a CD Projekt RED (CDPR) játéka három és negyed évvel a megjelenés után olyan kipróbálható verziót kap, amit általában néhány hónappal a kiadás után szoktunk látni egyes exkluzív címek esetében.

 

A CDPR közölte, hogy március 28-án, magyar idő szerint délután négy órától április elsején reggel kilenc óráig egy demót tesz közzé a Cyberpunk 2077-ből PlayStation 5-re és Xbox Series-re. Öt óráig lehet játszani ezt a demót, amiben nem korlátozzák a játékmenetet, és nem kell fizetni semmit sem érte, így sem egy Xbox Live Gold, sem egy PlayStation Plus-előfizetés nem szükséges a 2020 decemberében megjelent belső nézetes kalandjáték kurrens-gen konzolokra szánt verziójához.

Az alapjáték érhető el ingyenesen, úgyhogy a Phantom Liberty kiegészítőt (ami PlayStation 4-re és Xbox One-ra már nem jelent meg) nem, de eközben a játékmenetre vonatkozó, 2.0 verziót érintő frissítések és funkciók így is hozzáférhetőek a Cyberpunk 2077-ben. Áttervezték a skillfákat és perkeket, harcolhatunk a kormány mögött ülve, átdolgozták a rendőröket, és ott van még a 2.1-es frissítéssel megjelent metrórendszer, a járműveken kívüli rádióhallgatás lehetősége, és az új járművek is.

A CDPR játékának kipróbálható verziójából át lehet vinni az elmentést a teljes változatba is, ha végül úgy döntünk, hogy megvesszük a játékot. Mindenesetre az eléggé szokatlan, hogy ennyivel a Cyberpunk 2077 megjelenése után látunk egy ilyen demót. Érdekes módon az Electronic Arts az EA Play szolgáltatás keretein belül akár a megjelenés előtt is lehetővé teszi, hogy maximum tíz órán át játsszunk játékaival, míg itt több mint három év telt el a demó megjelenéséig, és ezt is néhány napon át lehet csak elérni, holott ma már sokkal jobb a játék reputációja mint amilyen 2020 végén volt, ugyanis akkor a PlayStation 4-en, az Xbox One-on, de még a PC-n is borzalmas állapotban volt Night City.

Legalább van demó.

Forrás: WCCFTech

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu