TESZT – Bayek of Siwa a legújabb asszaszin az Ubisoft tíz éve futó sorozatának legújabb részében. Bár igazából mondhatnánk azt is, hogy ő a legelső, hiszen az Origins – ahogy a címe is mutatja – eredettörténet. Bizony, a legelső Assassin’s Creed előtt járunk és ebből ismerhetjük meg, mi volt az eredete az egész asszaszin mítosznak. A kérdés igazából csak az, hogy ennyi rész után számít-e egyáltalán az egész eredeti konfliktus, amely asszaszinok és templomosok örökös harcáról szól, amely modern, illetve ősi időkben egyaránt játszódik? Illetve a legfontosabb: megállja-e a helyét a játék a sorozatban, illetve az idén kijött kemény open world konkurencia mellett?

 

Az ókori Egyiptom sokak számára talán kézenfekvő és könnyű választásnak tűnt a fejlesztők részéről, de ha belegondolunk, akkor erről egyáltalán nincs szó. Egy olyan idősíkban kell visszamenni a múltba, amely mindig is előrébb és előrébb lépett, illetve az egész mitológiának egyfajta kezdőlöketet kellett adni, miközben eddig ugye a tíz éve megjelent Assassin’s Creedet tartottuk a sorozat origójának. (Amely egyébként a valódi történelemnek is nagyjából megfelel, lévén a hasist szívó „hassassinok” valóban az 1200-as évekből és nem az egyiptomi korszakból származnak.)

Merész lépésről beszélhetünk tehát, amely nagy részben el is rugaszkodik az asszasszinok világától, lassan és komótosan derül ki egyáltalán, hogy Bayek of Siwa-nák, aki igazából nem is asszaszin, hanem „medjay” volt: egy egyiptomi paramilitáris, lakosságot is védő (egyfajta „rendőr”) szervezet tagja. Asszaszin főhős, aki tulajdonképpen nem is az? Ismerős, nem? Bizony, a Assassin’s Creed: Black Flag sok tekintetben hasonlít erre a játékra, ami nem véletlen, lévén a fejlesztők ugyanazok. A „merészség” mellett tehát bizonyos tekintetben biztosra is ment a Vivendi bekebelezési kísérleteivel állandóan hadakozó és saját befektetőt mindenáron megtartani kívánó francia cég, hiszen a Black Flag óriási sikert aratott.

Másrészről, a játékmenet tekintetében is erről a „biztos elemekből építkező merészségről” beszélhetünk. Az Origins ugyanis nemcsak a régi Assassin’s Creedekből vesz át úgy elemeket, hogy azokat általában véve alaposan feljavítja, de a többi franchise-éből is építkezik. Van itt minden: Far Cry Primal, Watch Dogs (nem véletlen, hogy PC-re most lett ingyenes), The Division… sőt, olyan ismerős aspektusok is felbukkannak, amelyekkel a The Witcher III: Wild Huntban , a The Legend of Zelda: Breath of the Wildban, a vagy a Horizon: Zero Dawnban találkoztunk.

Vajon „bűnnek” számít-e, hogy az Origins annyi játékból emelt át elemeket? A spanyolviaszt már rég feltalálták, szóval, mint minden esetben, amikor egy ennyire remekül konstruált, hangulatos, nagyszerű játékról van szó, az ötletek felhasználása bocsánatos bűnnek számít. Az Assassin’s Creed Origins nemcsak eredettörténet, hanem egyben a franchise újjászületése is.

Bayek: a legelső asszaszin

Az Assassin’s Creed: Origins történetéről a legnehezebb talán írni és pontosan amiatt, mert ez a játék leghullámzóbb minőségű része. Egyrészről a főtörténetet elég nehéz megemészteni, időnként annyira csapongó, illogikus, máskor pedig annyira leül, hogy észre sem vesszük, hogy egyébként egy lineáris narratíva részesei is vagyunk.

A sztorit (melyet nem akarok lelőni) ismerős motívumokkal és erősen indul, de aztán gyorsan szertefoszlanak és elbagatellizálódnak azok az elemek, amelyek révén a főhősnek drukkolunk. Egy idő után megismerjük Ayát, Bayek feleségét, megtudjuk azt is, hogy az érzelmi és szexuális életük egyaránt rendben van, illetve a vonzó hölgyről az is kiderül, hogy ő is a harcosok közé tartozik.

Rövidesen karakterüknek (illetve a történetet indító drámának) nem sok jelentősége lesz, miután a dinamikus duó megismerkedik Kleopátrával, akinek trónra jutásában segítik XIII Ptolemaiosz „zsarnokságával” szemben (bár az nem nagyon derül ki, hogy az ifjú király, aki egyébként Kleopátra férje és testvére is volt végül is mitől annyira zsarnok, de ettől függetlenül a játék feladatai közé tartozik, hogy bőszen leromboljuk az összes szobrát, amellyel találkozunk.) A történetben és a küldetésekben Julius Caesar és Pompei, római császárok is szerepelnek és bár sok érdekes történeti mellékszállal találkozunk, az egész valahogy nem áll össze egy igazán erős történetté, amely így elég gyorsan érdektelenné válik.

Nem segít sokat a történeten az a tény sem, hogy a játék hangsúlyosan szerepjátékos mivolta miatt csak akkor tudunk tovább haladni főküldetéseken, ha már elég magas szintűek vagyunk. Itt szó sincs tehát arról, hogy gyorsan végig rohanhatunk a főszálon, a játék szándékosan (és kissé erőszakosan) kialakított nehézségi szintrendszere révén a mellékküldetések nemcsak opcionálisak, hanem egyenesen kötelezők. Kapásból a The Witcher 3-at (melyből sok elemet kölcsönöz az Origins) is felhozhatnám példának, hogy ott ezt mennyivel jobban, finomabban sikerült megoldani: ott azért olyan nem fordult elő, hogy már mennénk tovább főküldetések között, már látjuk, hova kell menni és mit kell csinálni, de nem tudunk haladni, mert öt szinttel magasabbak a küldetések, szóval még kevésbé jelentős, vagy időnként egyenesen elég pitiáner munkákat is be kell vállalnunk, hogy meglegyen az a 4-5-10 szintlépés. Ez egy szerepjátékban elég alapvető baki, ilyeneket még az ezen a téren kezdő csapatnak is illene kiküszöbölnie…

Ismét belekerült a második részt óta, fokozatosan egyre cikibb modern szál is (amelyet a harmadik részben a Desmond történetszál végével sem sikerült kiiktatni és ami utána jött, az még gyengébb lett). A Black Flagben még diszkrétebben visszatérő modern korszakkal a cél szerintem az lehetett, hogy kevésbé legyen abszurd és jobban passzoljon a franchise egészébe, de ez sem akkor, sem a későbbi részekben, sem most sem sikerült. Nincs mese: most is azt éreztem, hogy bár szimpatikus ez az Animust használó hacker leányzó, de kapcsolódjon már vissza a gépre, mert megint annyira feleslegesek ezek a modern részek, hogy hihetetlen.

Erőltetett modern szál ide, vagy oda, ha legalább a főszereplő karizmatikus, érdekes és laza, mint Edward Kenway a Black Flagben, akkor hamar elfeledkezünk róla, amikor már visszaugrottunk az Anymus-ba. Sajnos Bayekről ezt nem lehet elmondani. Szimpatikus figura, eleinte érdekes karakternek is tűnik, de hosszú távon még szürkébbé és unalmasabbá válik, mint az eddig sokak által legkevésbé izgalmasabbnak tartott Connor Kenway. Sajnos azt el kell ismerni, hogy Bayek talán a legszürkébb asszaszin, ezen pedig az állandó vicces akcentusa sem segít, épp ellenkezőleg.

Mese, mese, meskete…

Eddig csak negatívumokról írtam, pedig furcsa módon – mindezek ellenére is – az Origins-t az egyik legjobb Assassin’s Creednek tartom. Az igazi open world játékélmény, amiről igazán ez a sorozat szól ugyanis ebben a játékban érvényesül igazán. Igen, ha külön megvizsgáljuk, górcső alá vesszük a történetet, a főszereplők kidolgozását, a fő- és mellékküldetéseket, ezek mind-mind alulmúlják például a The Witcher III-at, melyekből sok elemet kölcsönöz a játék. Kevés olyan unalmas és ötlettelen mellékküldetést tudok kitalálni, mint a „szabadítsd ki, kísérd el ezt, vagy azt a karaktert” félék, ráadásul ezekkel állandóan, lelkiismeretfurdalás nélkül telepakolták a fejlesztők a játékot.

Ugyanakkor a sok sablonos feladat mellett rengeteg tényleg fantáziadús, izgalmas, sőt, időnként megrázó küldetésekben is részt vehetünk. Igen, ebből az is fakad, hogy irgalmatlanul sok, a szintlépés miatt kötelezően teljesítendő küldetés van: nagyjából 150-et teljesítettem, mire elértem a megfelelő szintet Bayekkel, hogy befejezzem a játékot – mintha egy offline MMORPG-vel játszottam volna. Ezért is készült el a szokásosnál lassabban ez a teszt. Ennyi küldetésnél a CD Projekt vérprofi, maximálisan történet minőségére fókuszáló csapata kell, hogy mindegyik megüsse a kellő szintet, és még jól is illeszkedjék a játék univerzumába – arról nem is beszélve, hogy a lengyel csapatnak ott volt alapnak a Sapkowski-által már kidolgozott fantasy univerzum, az Origins-nek pedig nem sokat segített az Assassin’s Creed világ, itt nagyjából a nulláról kellett indulni.

Amerre a lábad visz…

Mindezek tükrében talán furcsa leírni, de szinte egy pillanatig sem unatkoztam a játékban. Igen, a történet helyenként sablonos, máskor kusza és főszereplő sem túlzottan érdekes, vagy karizmatikus, de mégis, ahogy felfedeztem a játék elképesztően profin kidolgozott univerzumát, az ókori Egyiptomot, ezek a más, lineáris játékban alapvető hibának számító problémák eltörpültek. A fejlesztők úgy adták vissza maximálisan az ókori Egyiptom világát, hogy az egy pillanatig sem tűnt könyvízűnek, vagy unalmasnak.

A korabeli hiedelmeik, vallásuk, életvitelük, szegényektől a gazdagokig, elnyomóktól, az elnyomottakig egyszerre izgalmas, a beszélgető, dolgozó, járkáló egyiptomi és görög parasztokkal és katonákkal – az egész univerzum egyszerre maximálisan élethű és ugyanakkor szórakoztató és fogyasztható is marad a játék tőle. Magába szippant és nem ereszt ez a világ és közben rendkívül jól szórakozol, elámulsz a grafika szépségén – erre pedig egyedül egy Assassin’s Creed képes.

Az igazán érdekes küldetések itt jobban tudnak érvényesülni, mint valaha: egy ennyire kidolgozott, életszerű történelmi univerzum kell hozzá, például amikor egy szekta sötét gyilkosságsorozata után nyomozunk, vagy az elnyomók aljas cselekedetét bosszuljuk meg, a Ben Hur filmet idéző kocsiversenyben veszünk részt, mitikus szörnyekkel szállunk szembe, vagy tengeri csatákat kell levezényelnünk, amelyek Assassin’s Creed: Black Flagre emlékeztetnek.

Felejtsd el, amit eddig megtanultál!

A harc mindig is a legtöbbet kritizált része volt az Assassin’s Creed játékoknak, a fejlesztők talán sohasem találták el a megfelelő kidolgozást, amely nem is túl nehéz, nem is túl könnyű és tökéletesen illik egy assszaszin (gyilkos) típusú harcoshoz. Az első rész túl egyszerű és mégis nagyon nehéz volt, a folytatások viszont az egyre inkább agyonkomplikált, ugyanakkor túl könnyű győzelmeket eredményező irányba mentek el – főleg amikor a kardforgatás mesterét, Ezio Auditore da Firenzét irányíthattuk három részen keresztül. Eddig egyetlenegy részben, az Assassin’s Creed: Unity-ben nehezítettek jelentősen az harcon, ez sok játékosnak nem volt ínyére, ezért a Syndicate-ben visszatértek a könnyebb harchoz.

Ashraf Ismail és csapata úgy gondolta, hogy ideje visszatérni a nagyobb kihívást igénylő, ugyanakkor egyszerűbb kombinációkat igénylő harcokhoz. A végeredmény a játék kezdeti szakaszában elég bosszantó, olyan érzésem volt, mintha Bayek egyszerűen béna lenne, még az egyszerűbb katonákkal is előfordult, hogy meggyűlt a „bayom”. Később, ahogy egyre több skillt tanultam meg, már sokkal árnyaltabb volt a kép és egyre jobban tudtam érvényesülni. Tény, hogy nyilván az ókori Egyiptomban egész máshogyan harcoltak, mint évszázadokkal később, de azért az elég furcsa, amikor egy „asszaszinnak” hívott karakter egy böhöm nagy tüskés buzogánnyal, vagy alabástromszerű fegyverrel veri agyon ellenségeit, a legalapvetőbb kifinomultság nélkül. Ilyenkor érzi azt az ember, hogy ezt a játékot már nincs sok értelme Assassin’s Creednek hívni…

No, de a lényeg: ahogy kitanuljuk a harc fortélyait és Bayeket fejlesztjük, úgy válik a különféle korabeli fegyverekkel való küzdelem egyre élvezetesebbé. Ha nem is a legjobb élmény, amit valaha is átéltem (a nemrég tesztelt és jelenleg nagy riválisnak tekinthető Middle-earth: Shadow of War azért leiskolázza ezen a téren, igaz, az egy fantasy játék, mely több szabadságot enged meg), de azért jól fogunk szórakozni, ha ráérzünk „Medjay”-junk harci fortélyaira. Nem kevés játékban eltöltött idő kell hozzá…

Ha sokan vesznek körül, vagy nehezebb ellenfelünk akad, érdemes váltogatni az íjat és a kézifegyvert, csak óvatosan a nyílvesszőkkel, mert nagyon hamar elfogynak. Másrészt, ne tévesszen meg, hogy a játék elején nem számítanak a kisebb-nagyobb szintkülönbségek, mert később már bizonyos ellenfelek – akik akár csak 1-2 szinttel járnak felettünk – úgy elvernek, mint szódás a lovát.

Végül itt kell még megemlítenem, hogy a „felülről ráugrom, vagy hátulról leszúrom” megoldás magasabb szintű ellenfeleknél nem sokat ér, tehát amit eddig megszoktál, hogy ezzel mindenkit meg lehet ölni, azt szintén szépen el lehet felejteni. Furcsa látvány, ahogy úgy rázzák le rettenhetetlen asszaszinünket, mintha egy szúnyogot hajtanának el…

Mindezek tükrében is a szintlépessel, szerepjátékos elemekkel nyakonöntött harc rendkívül élvezetessé válik, de csak értő kezekben, akik megtanulják Bayeket irányítani. Ehhez pedig szükség van sok-sok tapasztalati pontra, így a végén meg fogjuk tanulni: ez tényleg egy igazi szerepjáték, ahol ráadásul minden tapasztalati pontot ki kell „préselni” a küldetésekből, hogy elég gyorsan szintet lépjünk az új skilleknek köszönhetően.

A kobra gyorsasága és a nílusi naplemente szépsége

Az Assassin’s Creed mindig is élen járt a korszakalkotóan ütős grafika tekintetében és a legújabb motor képességeinek fitogtatásához nincs is jobb helyszín, mint a mesés ókori Egyiptom. Bár a városok legtöbbször most csak kisebb házakból állnak, így háztetőkön ritkán, legfeljebb erődök falain fogunk szaladgálni, de azért így is lesznek bőven megmászható „szinkronizálható” magaslatok, nem is beszélve a kívül-belül pazarul kidolgozott, hatalmas piramisokról! Természetesen mindegyik piramist megmászhatjuk – kidolgozásuk elképesztően élethű – vagy lecsúszhatunk róluk, belül pedig sötét, dohos, pókhálókkal és csapdákkal teli titkos járatok fogadnak.

Emellett a szabadban sivatagok teszik próbára hősünket, homokviharokkal, a folyók mentén pedig kisebb erdőkben, dzsungelekben vadállatok: vízilovak és krokodilok támadnak rá.

Hagyományos PS4-en teszteltem a játékot, amely még azon is gyönyörű: a textúrák részletesek és a környezeti elemek kidolgozottságában sem találunk kivetnivalót. Általában véve a szereplők kidolgozottsága is elsőrangú: különösen, ami Bayeket, Ayát, a feleségét, szexi Kleopátrát, és többi fontosabb NPC-t illeti. PS4 Prón, 4K-s tévén persze mindez hatványozottan igaz: 4K-n egy fokkal élesebbek, kidolgozottabbak a textúrák. Nagyon sok videóteszt van fent Youtube-on, ami a „mezei” PS4, PS4 Pro, Xbox One, Xbox One X és a PC verzió közötti különbségeket feszegeti, de az igazság az, hogy egy megfelelően beállított tévén, megfelelő távolságra ülve ez a játék a most már „oldgennek” számító PS4-en is gyönyörű. Egyedül a töltésidő elég húzós PS4-en: ez Prón és X-en sokkal kevesebb ideig tart.

Ami az animációkat illeti, általában véve ezen a téren is elégedetten csettinthetünk, bár nem minden tekintetben. Bizonyos animációk (teve mozgása, tevegelés, lovaglás és általában véve a harc) elsőrangúak, mások viszont elég furcsák, nem igazán életszerűek (például: krokodilok, vagy vízilovak rohanása). A játék elején találkoztam furcsa bugokkal is: a levegőben lebegő, haldokló ellenségek (elvileg a földön kellett volna feküdniük), vagy a szerencsétlen tevém, aki beragadt a medencébe és ott rave-elt. Azért annyira vészesen nem maradt sok bug a játékban.

Ami a játék audió részét illeti: a zene egészen varázslatos, nagyon elkapták a készítők Egyiptom varázslatos hangulatát, azt viszont fel nem tudom fogni, miért jó ennyire erőltetni az akcentussal beszélő karaktereket, amikor nyilván, tudjuk, hogy ókori egyiptomi nyelven beszéltek, nem kell azt rettenetes, inkább az arabok akcentusához hasonló angollal jelezni a 30+ órás játékidő alatt. Persze, hozzá lehet szokni és értem én, hogy ez is a hangulathoz tartozik, de hosszú távon azért idegesítő.

Az egyik legjobb AC

Tudom, furcsa ezt így leírni, de a történeti hiányosságok, vagy az unalmas főszereplő karakter ellenére is merem ezt állítani. A szerepjátékelemek nagyon jót tettek a játék egészének, ezt volt az az irány, amelybe a sorozatnak mennie kellett – még akkor is, ha a gyermekbetegségek azért érezhetők. Talán egy kicsit jobban fókuszált sztori és helyenként cizelláltabb játékmenet nem ártott volna, de még így is ez az év egyik legjobb open world akció-kalandjátéka, pedig kemény volt a konkurencia is. Nálam a Horizon: Zero Dawn, a The Legend of Zelda Breath of the Wild, és a Middle-earth: Shadow of War mellett ez a negyedik kedvenc. Hiába, no: 2017 a kiváló open world címek éve…

-BadSector-

A játékot a KonzolKirály.hu webáruház bocsátotta rendelkezésünkre!

---

Kiadó: Ubisoft

Fejlesztő: Ubisoft Montreal, Ubisoft Bucharest, Ubisoft Kiev, Ubisoft Shanghai

Stílus: Open world akció-RPG

Megjelenés: 2017. október 27.