Tag: cross-gen

A tegnapi PlayStation-közvetítés során több bejelentést is láthattunk, és ezek közé tartozik az új God of War is, ami God of War Ragnarok néven fut.

PlayStation 5-exkluzív lesz a…

Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment elnök-vezérigazgatója nem akarja sem megcáfolni, sem megerősíteni, hogy a 2018-ban megjelent, PlayStation 4-exkluzív…
A Microsoft ezen felül azt is tervezi, hogy az Xbox első két generációs játékaiból is legyen néhány a Game Pass rendszerében.

Xbox Series: már négy…

A Microsoft ezen felül azt is tervezi, hogy az Xbox első két generációs játékaiból is legyen néhány a Game…
Érdekes információk merültek fel egyenesen az egyik legnagyobb konzolüzletből az Xbox Series X és a PlayStation 5 ára kapcsán... PS5 PS

A next-gen konzolok nyitócímeinek…

Mit érhetünk el az első naptól a PlayStation 5-re? Mivel startol az Xbox Series X és az Xbox Series…
Far Cry 6 A Ubisoft két játéka is kicsúszott a jelenleg tartó (és március végén befejeződő) üzleti évből.

Késni fog a Far…

A Ubisoft két játéka is kicsúszott a jelenleg tartó (és március végén befejeződő) üzleti évből. Eddig az volt a…
Eric Lempel, a Sony nemzetközi marketinges vezetője szerint nem kell félnie a kurrens-gen konzollal rendelkezőknek, akik nem váltanak az új konzolra, mert szerinte még sok minden jön a PlayStation 4-re.

Címkét kapnak a PlayStation…

Az Xbox Smart Delivery-vel szemben a Sony is elkezdte feltüntetni a cross-gen játékoknál a frissítési lehetőséget. Több alkalommal is…
Jack Bayliss, egy spekulációs előfizetési szolgáltatás tulajdonosa úgy véli, hogy segít előfizetőinek vállalkozóvá válni és jobban megélni a PS5 és Xbox Series X továbbértékesítésével

A kurrens-gen konzolok visszafogják…

Egyre többen állítják ezt, és erről egy hitelesnek nevezhető site szerkesztője beszélt. Az IGN-nek dolgozó Ryan McCaffrey a Twitteren…
Egy szokásos évben ebben az időszakban már rég leleplezték volna az idei Call of Duty részt, sőt, már a bétatesztek esedékesek.

Call of Duty: Black…

Nincs év Call of Duty nélkül úgy, ahogy nincs karácsony sem Kevin nélkül… A Call of Duty is szivárog,…
Az Xbox-vezér azt mondja, hogy nem erőlteti az Xbox Game Studios (innentől XGS) csapataira azt, hogy az Xbox Series X mellett az Xbox One-ra is fejlesszék a játékaikat.

Phil Spencer: a cross-gen…

Az Xbox-vezér azt mondja, hogy nem erőlteti az Xbox Game Studios (innentől XGS) csapataira azt, hogy az Xbox Series…
A piszok jó Codemasters versenyjáték-széria következő dobása a DIRT 5, mely most gépigényt kapott, s melyhez felfedték a soundtrack-ot. 

DIRT 5: milyen játékmódokra…

A Codemasters egy új videóban mutatja be, hogy miként lehetünk a világ legjobb offroad pilótája. Korábban a kocsikról már…
Cyberpunk 2077 next-gen -Túl korai még a részletekről beszélni. Sok dolgot csinálunk, amiről nem beszélünk, és nem mondom, hogy egy újabb Cyberpunk-terméket fejlesztünk-e vagy sem.

Cyberpunk 2077: nem csak…

A Cyberpunk 2077-et megint elhalasztotta a CD Projekt RED. Nem májusban, és nem is szeptemberben fog megjelenni a belső…

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu