Tag: Ubisoft

ELŐZETES – Furcsa fintora az egész történetnek, hogy Michel Ancel jelenléte egyébként is minimum „kétséges” volt Beyond Good & Evil 2 fejlesztésében, mivel az Ubisoft „szupersztár” már tárgyalásokat folytatott a vezetőséggel, hogy csak részmunkaidőben dolgozzon. Ráadásul közismert, hogy egyébként is több projekten is dolgozott egyszerre: a reggelét a BGE2-nek szentelte, a délutánt pedig a Wild-nak: a másik játékának, amelyet az általa alapított Wild Sheep stúdióban fejlesztettek (amelyet a Sony finanszírozott).

Beyond Good & Evil…

Egy játékfejlesztő „szupersztár” istenkomplexussal (2. rész)
ELŐZETES – Nem a hagyományos értelemben vett három részes előzetessorozatunk valójában egy kemény és egyben szomorú oknyomozóriport.

Beyond Good & Evil…

Egy játék fejlesztése, ami már túl van „jón és rosszon…”
Az egyikük nyitócímként lesz elérhető, ám a másik játék egy kicsivel később fog csak a boltokba eljutni.

Megjelenési dátumot kapott két…

Az egyikük nyitócímként lesz elérhető, ám a másik játék egy kicsivel később fog csak a boltokba eljutni. A Ubisoft…
A Rayman vagy a Beyond Good & Evil alkotója váratlan fordulattal kilép a játékiparból!

Visszavonul Michel Ancel!

A Rayman vagy a Beyond Good & Evil alkotója váratlan fordulattal kilép a játékiparból! Ancel az Instagramon közölte, hogy…
A Ubisoft Annecy a STEEP után témán maradt (azt a sportjátékot is ez a csapat vezette fejlesztésileg...).

Riders Republic: sport-MMO a…

A Ubisoft Annecy a STEEP után témán maradt (azt a sportjátékot is ez a csapat vezette fejlesztésileg…). Az amerikai…
Immortals Fenyx Rising. A Ubisoft Forward második közvetítésére tényleg nem marad semmi újdonság.

Immortals: Fenyx Rising: Fenyx…

A Ubisoft annyira ráállt a Google Stadiára, hogy a streamelő szolgáltatás exkluzív demót is kapni fog… A tegnapi Ubisoft…
A Beyond Good and Evil 2-re, a Skull & Bones-ra és még két titokzatos játékára is úgy hivatkozik a Ubisoft, mint “AAAA” játékokra.

A Microsoft után a…

A Beyond Good and Evil 2-re, a Skull & Bones-ra és még két titokzatos játékára is úgy hivatkozik a…
A Ubisoft a harmadik Watch Dogs megjelenésére készül, ami most hívogató előzetest kapott. A Watch Dogs Legion októberben jön.

Watch Dogs Legion: Isten…

A Ubisoft a harmadik Watch Dogs megjelenésére készül, ami most hívogató előzetest kapott. A Watch Dogs Legion októberben jön.…
Az egyetlen dolog, ami némi aggodalomra adhat okot, hogy a 2013-as E3-on 2014 végére jósolták a programot, aztán ezt eltolták a 2015-ös évre

Ingyenes a The Divison…

Úgy látszik, a Ubisoft most már kezdi ingyen osztogatni a The Divisiont. Pár nappal ezelőtt Xbox One konzolokon az…
A már több mint egy éve bejelentett - és még mindig fejlesztés alatt álló - Gods & Monsters új nevet fog kapni a Ubisofttól; ezt pedig talán meg is találtuk.

Megvan a Gods &…

A már több mint egy éve bejelentett – és még mindig fejlesztés alatt álló – Gods & Monsters új…