This War of Mine: The Little Ones – Konzolokra is érkezni fog [VIDEO]

A lengyel 11 bit Studios játéka, a This War of Mine elég populáris lett PC-n, így nem csoda, hogy a Deep Silver kiadásában PlayStation 4-re és Xbox One-ra is meg fog a későbbiekben jelenni, sőt, már megjelenési dátumot is közöltek: 2016. január 29-étől lesz konzolokon is „az én háborúm”.

Ebben a játékban egy kicsit más perspektívát láthatunk, ugyanis egy gyerekekkel fogunk a háborús túlélősdi közepébe csöppenni. Emiatt pedig érdekes lesz látni, hogy miként fog zajlódni a történet, elvégre a gyerekek nem nagyon értenék meg, hogy mi is történt. Törődni is kell velük, ami azért egy háborús szituációban nem olyan egyszerű. Túlélés egy extra csavarral – elgondolkodtató és parádés ötlet lesz ez még.

Michal Drozdowski, a 11 bit kreatív direktora szerint ez az ötlet már a kezdetek óta tervben volt a csapatban és a Deep Silver segítségével most ezt ki is tudják vitelezni, miközben konzolokra is ki fog ugrani a This War of Mine – ezt amúgy a PAX Primeon ki is állítják, pont úgy, mint ahogy a Street Fighter V-öt is.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu