Final Fantasy XV: 2016-ban mindenféleképpen meg fog jelenni

Az idei év még a tetszhalott játékokat is feltámaszthatja. Ne feledjük, két komolyabb PlayStation-t érintő játékról beszélünk: a The Last Guardian, amelyről szinte évekig nem is hallottunk komolyabb részleteket, idén meg fog jelenni – ez vonatkozik a Final Fantasy XV-re is, amelyet úgy egy évtizede jelentettek még be Final Fantasy Versus XIII-ként. Na ja, csak azóta egy generációt ugrottunk, ezt megtette a Square Enix játéka is.

A Final Fantasy XV rendezője, Hajime Tabata a Square Enix blogján jelentette be, hogy idén biztosan láthatjuk a PlayStation 4-ünkben a játékát. Azt is írta, hogy a FF XV fejlesztésében az a fázis, amely erőt és bölcsességet igényelt, már lezárult – most már akaraterőre és erőfeszítésre lesz szüksége a japán csapatnak, hogy végül prezentálják számunkra a munkájuk eredményét. Nekünk ebből a kijelentésből az jött ki, hogy most van a bétatesztelés és hangolás időszaka, hogy a játékélmény ott legyen a toppon.

Hogy ez miként sikerül a Square Enixnek, valamikor 2016 során meglátjuk – csak nehogy sürgetés legyen a vége.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu