Nintendo: nem akartuk elsietni az NX megjelenését!

Amíg nem figyeltünk oda a Nintendo NX-re, addig a nagy N úgy döntött, most lenne a legcélszerűbb bejelenteni, hogy 2017 márciuásban fogják piacra dobni az új konzoljukat. Persze azóta mást is közölt a japán konzolgyártó.

Először is úgy tűnik, hogy újfent AMD technológiát fognak alkalmazni az új konzolban. Mivel a PlayStation 4 és az Xbox One (sőt, esélyes, hogy ezek újabb iterációi is!) is az AMD-vel működnek együtt, a NX is ebbe az irányba mehet el, mégpedig az AMD Zen technológiáját építhetik az új Nintendo hardverbe. A Zen APU 2016 3. negyedéve és 2017 első negyedéve között jöhet ki, úgyhogy a dátum egybeeesik az NX rajtjával! Ha x86 rendszerre lép a Nintendo, talán a third-party (külsős) fejlesztők is végre elkezdenek gondolkodni a platform kihasználásában…

A Nintendo-vezér Tatsumi Kimishima is megnyilvánult az NX-témában. Amikor a Wii U kijött, erős volt a yen és nem szeretnék ezt a szituációt megismételni, így nem lesz veszteségük az NX eladásakor. Kimishima azt is hozzátette, hogy a márciusra rakott megjelenéssel garantálják, hogy a nyitócímek készen lesznek.

A PS1-nek ott volt a Ridge Racer és a Rayman (most csak az észak-amerikai listákról szemezgetünk!), a PS2 a Tekken Tag Tournamenttel, az Armored Core 2-vel, a Dynasty Warriors 2-vel, a DOA2 Hardcore-ral, az UT-vel és az SSX-vel várt minket (ez egy elég bitang, ráadásul csak egy töredéklista), a PS3 pedig a CoD3-mal, a NFS Carbonnal, a Resistance-szel, és a Ridge Racer 7-tel is várt a boltokban…

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu