Infinite Warfare + Windows 10 = „Az Activision hibája”, mondja a Microsoft

A redmondiak az Activisionre kenték a Call of Duty és az új Windows közötti problémákat.

Az Activision mintha kezdené feladni a reményeket a nagy Call of Duty-s eladásokkal PC-n. (Nem csoda – a Farming Simulator 17-tel még mindig többen játszanak, mint az Infinite Warfare-rel – a SteamChartson [itt] készítettük az alábbi összehasonlító képet!) Erre rájátszott a Windows Store-ra felrakott kiadás Steamtől való elzárása is.

Mint kiderült, ez nem valami hiba volt, hanem az Activision maga határozott erről. A Windows Centralon azt láthattuk, hogy a Microsoft viszont támogatja a cross-playt, feltéve, ha a partnerei is hajlandóak erre.

A Microsoft viszont nem akar ezúttal a rosszfiú képében feltűnni, úgyhogy úgy döntött, hogy visszatérítheti a pénzt azoknak, akik a Windows Store-os Call of Duty játékra ruháztak be. A Motherboardon az egyik felhasználó arról számolt be, hogy egy deathmatch során mindössze KETTŐ ellenfele volt.

Az egyesült királyságbeli GFK () viszont azt közölte, hogy az Infinite Warfare 48,4%-kal gyengébben rajtolt el, mint a tavalyi Black Ops III. Talán most kezd belassulni az Activision húzószekere?

 

ps4pro-comparision

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu