Kiszivárgott a Telltale Galaxis Őrzői játékának időpontja?

A GameStopnál valakit most csúnyán lehordanak.

A Marvel és a Telltale közötti megállapodás még 2015-ben jött létre, és már egy sztrájkkal kapcsolatos lista miatt tudjuk, hogy ez a Galaxis Őrzői (Guardians of the Galaxy) licenszre fog építeni. Most már azt is hozzátehetjük, hogy mikor számíthatunk az új epizodikus szuperhősös sztorira.

A GameStop oldalán – ha nem érhető el, nem csoda, ugyanis a GameStop/GameInformer gyakran tiltja a keleti blokkból az elérést…) egy rövid ideig feltüntettek egy bizonyos április 25-ét, ami kedd lévén jogosnak is tűnhet. Ezt a napot, illetve a játék jellemzését is gyorsan leszedték, de már túl késő ilyet lépni…

A dátum kb. egy időre esne a második filmmel, így Star-Lord, Gamora, Drax, Rocket és Groot, az öt Őrző, akik egy hatalmas erőt adó kincset találnak (és mindenkinek külön célja lenne vele), kalamajkába kerülnek. Főleg amiatt, mert egy rosszlány (az utolsó a fajában) ugyanarra a tárgyra feni a fogát.

Az öt részes játékra tehát tavasszal számíthatunk (és szokás szerint megint csak az első rész lesz a Season Pass lemezen), és hogy milyen is lesz az, majd meglátjuk – jelenleg csak egy teaser videót tett közzé a Marvel/Telltale páros.

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu