Megtudtuk, mi lesz a PlayStation Plus egyik ingyenes játéka áprilisban

A fejlesztők nem várták ki március végét, hanem két héttel korábban bemondták, hogy igen, az ő játékuk az egyik ingyenes cím lesz a PlayStation Plus előfizetőknek. Hogy melyik játék is lesz ez?

A PlayStation Blogon  ejtette meg a The Bartlet Jones Supernatural Detective Agency (ez eléggé érdekes elnevezés, nemde?) rendezője, David Jaffe, hogy a már jó három éve fejlesztés alatt álló Drawn To Death áprilisban ingyen játszható lesz a PS Plusosoknak, akik április negyedikétől csaphatnak majd le rá.

Jaffe neve ismerős lehet azoknak, akik a jó öreg „szürkemarha” PS1-en Twisted Metaloztak, ugyanis az első rész dizájnere, a második rész rendezője, de a 2012-es PS3-as reboot rendezője is ő volt, illetve a God of War 1-2 esetében is rendezőként, illetve kreatív rendezőként részt vett a fejlesztésben.

A Unity engine-t használó, szó szerint rajzolt grafikát használó TPS, aminek fejlesztésébe a SIE San Diego is besegít, egy középiskolás diák füzetéből kel életre. A Sphinx küldetések nyolc kihívást tartalmaznak, és egyenként egy új fegyvert vagy pályát szerezhetünk tőle. A szintlépésre képes, és a megjelenéskor hat darab karakter egyenként tizenöt küldetést is kap, és ezek teljesítésekor új kosztümöket és tauntokat szerezhetünk (hm, ez valahol ismerős…), és a végén akár a vulkánistennel, a főgonosszal is megmérkőzhetünk. Lesznek rejtélyes dobozok is, amik további tauntokat és skineket tartalmaznak – három online mérkőzés után egyet ingyen kapunk, utána majd százötven fragenként esik be egy-egy újabb. Áh, itt is megvan az Overwatch-imitáció…

Egy toronymászásra kihegyezett is mód lesz, ranked módban (na, ki kételkedik a Blizzard általi inspirációban még?) pedig szintenként új matricákat is lehet szerezni. Jaffe még annyit mondott, hogy „pusztítsd el az ellenfeleimet és az életem… a tiéd!” – vajon ez a rejtélyes ajánlat mire utalhat? Meglátjuk néhány héten belül…

 

Spread the love
Avatar photo
Anikó, our news editor and communication manager, is more interested in the business side of the gaming industry. She worked at banks, and she has a vast knowledge of business life. Still, she likes puzzle and story-oriented games, like Sherlock Holmes: Crimes & Punishments, which is her favourite title. She also played The Sims 3, but after accidentally killing a whole sim family, swore not to play it again. (For our office address, email and phone number check out our IMPRESSUM)

theGeek TV

Kiemelt partnerünk: www.konzolkirály.hu